Várhegyi Éva: Ekotrip

Újramixelt elixír

  • Várhegyi Éva
  • 2016.07.30 14:06

Egotrip

A gazdaságpolitika boszorkánykonyhájában újfajta varázsszer kikeverésével kísérletezik a kormány és a jegybank annak érdekében, hogy az uniós pénzek hiányában se álljon le a növekedés. A költségvetési törvény múlt heti elfogadásával és a monetáris politika irányváltásával a szándékot már ténynek vehetjük, bár az új elixír pontos összetevői még mindig nem ismertek teljesen, mivel a kormány őszre ígér egy, a mixet hatásossá varázsló adalékot.

A gazdaságpolitikai keverék szokásos alkotóelemei a kormány részéről a kormányzati kiadásokat és bevételeket (adózás) meghatározó költségvetési, valamint a béreket szabályozó jövedelempolitika, a jegybank részéről pedig az árstabilitást (döntően az irányadó kamatláb alakításával) szolgáló monetáris politika. Fontos e három politika összehangolása, hiszen egyedül egyikük sem képes a gazdaság jövedelmét a lehető legmagasabb foglalkoztatás biztosítása mellett növelni, ami a siker legfőbb kritériuma. Az összehangolást nálunk most nehezíti, hogy a költségvetési politikáért felelős miniszter és a monetáris politikát alakító jegybankelnök között meglehetősen fagyos a viszony; olyannyira, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium képviselője már megfigyelőként sem vehet részt a Monetáris Tanács ülésein. Az intézményesített kapcsolat hiányát a kormányfő személye oldja föl, aki láthatóan minden ügyben egymaga dönt, bár azt soha nem lehet előre tudni, hogy éppen kinek a sugallatára.

Az intézmények (vagy inkább személyek) közötti rivalizálástól és az MNB hatásköri túllépéseitől, fiskális szerepvállalásaitól eltekintve az Orbán-rezsim gazdaságpolitikája eddig alapvetően szigorú költségvetési és jövedelempolitikából, valamint lazának mondott (bár egyes elemeiben szintén inkább szigorú) monetáris politikából állt össze. 2014–15-ben ez a keverék alkalmas volt rá, hogy a korábbiaknál dinamikusabb gazdasági növekedés mellett is fennmaradjon a pénzügyi egyensúly. A sikerben azonban két masszív mankóra is támaszkodhatott a kormány és a jegybank. A nagy összegű uniós támogatások a költségvetési egyensúly veszélyeztetése nélkül táplálták a gazdaság növekedését, miközben a nemzetközi környezetből érkező defláció a gyenge forintárfolyam ellenére is alacsony szinten tartotta az inflációt.

Várható volt ezért, hogy mihelyt e mankók valamelyikét kirúgják, megroggyan az eredményesnek látszó gazdaságpolitika. Már tavaly látszott, hogy az új uniós költségvetési ciklus beindulásával leül a magyar gazdaság; ezért próbálták volna felgyorsítani a pályáztatás és a pénzek lehívásának folyamatát, bár sok reményt ehhez nem lehetett fűzni. Az év elején már azt is látni lehetett, hogy a jegybanki vezetők állításával ellentétben az MNB növekedés­élénkítő programjai sem kellően hatásosak: hiá­ba a kedvezményes (bár a lenullázódott infláció mellett nem igazán vonzó) kamatú növekedési hitel, a vállalatok beruházási kedvét ez sem hozza meg.

Vélhetően ezért döntött úgy a kormány, hogy a nem kellően hatásos monetáris ösztönzők helyett inkább fiskális élénkítéssel kísér­letezik. A váltást a jövő évi költségvetést megalapozó, Brüsszelnek április végén megküldött új konvergenciaprogram jelezte, amely az MNB-t is arra késztette, hogy módosítsa addigi politikáját. Az új gazdaságpolitikai mixben a kormány főleg a kiadások oldalán lazít az eddig szigorú költségvetési politikán (a jövőre szóló előirányzatot jó kétezermilliárd forinttal toldotta meg, miközben az idei kiadásokat is vagy 500 milliárddal bővíti), bár közben a bevételeket jelentő adókat is átrendezi némiképp. Emellett nemcsak az állami, hanem a magánszektorban is nagyobb bérnövekedésre lehet számítani, mint ami az elmúlt éveket jellemezte. Mindez a kormány várakozása szerint főleg a fogyasztást és a lakásépítést lódíthatja meg, de a tavaly gyakorlatilag leállt vállalati beruházások felpörgésére is számítanak.

A fiskális lazítás és a béremelkedés miatt megnövekvő fogyasztási kereslet persze inflációs kockázattal járhat. Bár a kormány a saját prognózisában csupán 0,9 százalékos infláció­val számol, ez csak akkor teljesülhet, ha az áfa-csökkentések valóban mérséklik a fogyasztói árakat. Ha viszont a bővülő kereslet miatt ez csak részlegesen következik be (miként a korábbi áfacsökkentéseknél tapasztalható volt), akkor inkább az Európai Bizottság és az MNB 2,3-2,4 százalékos prognózisaihoz közeli lesz az árszínvonal emelkedése, ami pedig visszavetheti a tervezett fogyasztásbővülést.

A jegybank alelnöke már április végén jelezte, hogy a korábban feltételezettnél lazább költségvetés és a versenyszektorban meglóduló bérek hatására erősödő inflációs nyomás miatt szigorítani fogják monetáris politikájukat. Ám az MNB még áprilisban és májusban is mérsékelte az alapkamatát, és csak ezt követően zárta le a kamatcsökkentési ciklust, mondván: a mostani 0,9 százalék mellett két évig nem kényszerülnek emelésre. Lehetséges, hogy nemsokára esedékes új prognózisában a jegybank csökkenti inflációs előrejelzését, de a költségvetési törvényjavaslatot értékelő június eleji jelentésében még szóvá tette a két prognózis közötti feltűnő eltérést. Igaz, ezt azzal ütötte el, hogy a kormányprognózis nyilván „új adóintézkedéseket is figyelembe vesz (internet és alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése)”. Holott a kormány az alacsonyabb inflációt jóval nagyobb bérkiáramlás és fogyasztásnövekedés mellett képzeli el, mint az MNB és más elemzők, ami mégiscsak magyarázatra szorulna.

A feltételezett fogyasztói kereslethez képest alátervezett infláció nem az egyedüli inkonzisztencia a kormány jövő évi prognózisában. Az MNB szerint az uniós lehívásokat is felültervezték, márpedig ha ez igaz, akkor a fogyasztás és a beruházások felfutása is a vártnál kisebb lesz, ami a 3,1 százalékra tervezett gazdasági növekedést is alááshatja. Láthatóan maga a kormány is aggódik emiatt: az első negyedév katasztrofális gazdasági teljesítményére válaszként a kormányfő május végén válságértekezletet hívott össze a növekedés állami ösztönzésére.

Most valóban nagy a tét. Ha a fiskális élénkítés-monetáris szigorítás keveréke beválik, vagy­is sikerül úgy felpörgetni a növekedést, hogy közben az egyensúlyi helyzet (különösen az államadósság-ráta) se romoljon, akkor azzal két legyet is üthet a kormány egy csapásra. Egyrészt a választópolgárok nadrágszíjának kiengedésével még olajozottabb lehet a hatalom megőrzése 2018-ban. Másrészt a még mindig szkeptikus hitelminősítőket is meggyőzheti arról, hogy a befektetők pénze nincs veszélyben: Magyarország az uniós források megcsappanása esetén is képes fenntartható növekedést produkálni.

Maradjunk annyiban: majd meglátjuk.

Neked ajánljuk