Vélemény

Miniszterelnöke jóvoltából Magyarország megint lemaradt a közös vonatról. Európa együttes erőfeszítéseket tesz gazdasága megmentéséért - mi épp most kerültünk szembe vele. Ráadásul egy olyan ügyben, amiben még igazunk sincs.

Egy biztos: levágott kézzel senki sem fog tyúkot lopni. De máshoz se nagyon tud majd kezdeni. Akár ez a kissé drasztikus példa is eszünkbe juthat az új alkotmány (tervezetének) társadalompolitikai rendelkezéseit olvasva.

"Daniel Cohn-Bendit nem válaszolt az MTI Hírcentrum tudósítójának egyértelmű kérdésére, majd később elhagyta a sajtótájékoztató helyszínét" - válaszolta az index.hu azon kérdésére Szabó László, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kommunikációs igazgatója, amely azt firtatta, hogy "etikusnak és helyénvalónak" tartja-e a Hírcentrum (a királyi rádióban és televízióban publikált) tudósítását Daniel Cohn-Bendit szerepléséről az Európai Zöldpárt budapesti sajtótájékoztatóján.

Van egy csomó lusta, dologtalan miniszterelnök a világban, akik nem akarják elhinni, hogy egy dolog csak akkor van elintézve, ha ők maguk intézik el. Szerencsére a miénk nem ilyen, tavaly december 11-én például, a devecseri katasztrófa ügyében indult nyomozás negyedik napján a rendőrségi szóvivő helyett ő jelentette be a parlamentben egy gyanúsított őrizetbe vételét. Sőt, már előre szólt: a gátszakadás után a helyszínen megállapította - evvel is vállára véve több komplett tényfeltáró bizottság meg egy rakás hatóság munkáját -, hogy itt emberi mulasztás történt, aminek felelőse van, akit szépen deresre is fognak húzni.

A jó pap, mondják, holtig tanul. Meglehet. Mi világiak, laikusok azonban másként vagyunk ezzel: szeretünk holtig felejteni. Mert meggyőződésünk szerint modern, felvilágosodott tudatunkat, szellemi frissességünket, belső szabadságunkat a feledékenységünknek köszönhetjük. Annak, hogy lassan sikerül kitörölni az emlékezetünkből mindazt, amit évezredeken át papoltak nekünk a filozófusok természetes korlátainkról, az úgynevezett emberi természetről.

Járdán innen és túl Magyar Narancs, 2011. március 17. Olvasói levelek Magyar Narancs, 2011.

Az arab világ két évszázados küzdelme a modernizációval újabb fordulóponthoz érkezett. Az események kimenetelét illetően a Közel-Kelet múltját és hagyományait mélyen ismerő orientalisták továbbra is túlnyomórészt pesszimisták, az arab mentalitást megváltoztathatatlannak vagy legfeljebb enyhén reformálhatónak tartják. A nyugati politológusok többsége viszont lelkesedik: a kibervilágba lépett fiatal arab generációt a demokratikus átalakulások motorjának tekinti és a globalizációba ágyazódás első jeleiként értelmezi a forradalmi változásokat. A magam részéről ugyan az előbbi nézet felé hajlok, de elismerem, hogy a változások komoly reményekre jogosítanak. Hogy a dolgok jól süljenek el, nemcsak a helyi társadalmaknak, hanem a Nyugatnak, s különösen Európának is akad tennivalója.

Emlékeznek még Kellér Dezső és Salamon Béla Pomócsi marad c. örökbecsű jelenetére? Pomócsi, hogy ne helyezzék le Bogdányba, folyton azt kiabálta, hogy "ha én egyszer kinyitom a számat, ha én egyszer elkezdek beszélni".

Az érzelmeket, a szívet állította szembe az értelemmel Orbán Viktor, amikor azt próbálta indokolni, hogy miért marad ki Magyarország a 23 uniós tagállam Euró Plusznak nevezett megállapodásából. E szerint a kormány józan, számtani alapon döntött a gazdasági integráció magasabb formájának elutasításáról: ennek egy elemével, a vállalatok társasági adóalapjának egységesítésével állítólag Magyarország rosszul járna. A külföldi és magyar cégek a megállapodásból következő magasabb itthoni adóterhek miatt elpályáznának hazánkból, emiatt csökkennének az adóbevételek, és nőne a munkanélküliség.

Minden demokratikus alkotmányozásnak van egy elvileg feloldhatatlan paradoxona. Ez abból ered, hogy a demokratikus politikai rend definíció szerint az egyszerű többségi elven működik, noha az alkotmány elfogadásának legitimációját rendszerint valamilyen minősített többséghez kívánja kötni. Csakhogy semmilyen szavazási szabályt, így a "minősített" (kétharmados, négyötödös) szabályt sem lehet elvileg másként, mint egyszerű többséggel elfogadni. John Locke a Második Értekezés nevezetes helyén (95-96. szakasz) világos magyarázatot ad erre: "Ahhoz, hogy valami közösség legyen - mivel a közösség csupán a hozzá tartozó egyének megegyezése, és mivel annak, ami egy test, egy irányban kell mozognia -, az kell, hogy a test abban az irányban mozogjon, amerre a nagyobb erő hajtja, ami nem más, mint a többség megállapodása." A többség itt egyértelműen egyszerű többséget jelent, más néven kollektív akaratot. A brit "alkotmány" azóta sem több, mint a hagyomány szentesítésével kiváltságolt, de a szokásos egyszerű többséggel elfogadott törvények együttese. Ezért tisztább megoldás, ha a kartális alkotmányú demokráciákban népszavazási megerősítést vagy elfogadást kívánnak meg, mert a népszavazáson ugyanúgy az egyszerű többségi szabály alkalmazható, mint bármely egyéb, népszavazásra bocsátott kérdésnél.

Rossz ómen Magyarország számára a frank. A múlt század húszas éveiben a kormánykörökből kiinduló frankhamisítási botránnyal írtuk be magunkat az európai gazdaságtörténetbe. Igaz, az francia frank volt, minthogy a nemtelen akciót a trianoni békeszerződés revíziójának szándéka táplálta. Az új évezredben a svájci frankkal gyűlt meg a magyarok baja. Már a második Gyurcsány-kormány idején terítékre került a devizahitelesek problémája, akik többsége az alacsony kamatozású svájci valutában adósodott el, ráadásul pont akkor (2005-2008 között), amikor az még csupán 150-170 forintot ért, 20- 40 százalékkal kevesebbet, mint 2009 óta, amikor 180-215 forint között ingadozik a frank. A Bajnai-kabinet már a tettek mezejére is lépett: a válság miatt munkahelyüket elvesztő lakáshitelesek számára alakított ki támogatási programot, kezességet vállalva az adós törlesztőrészleteit fedező áthidaló banki kölcsönökre.

Zajlik a nagy alkotmányos harakiri: a demokrácia gőzerővel készül rá, hogy legfontosabb és legélesebb fegyverével, a népakarattal egy lendületes mozdulattal átmetssze a hasfalát. A folyamatról sok érdemes szerző mondta már el, hogy lényege szerint a szabadságjogi hagyomány és a liberális demokrácia intézményi alapjainak felszámolását jelenti. Nem kétséges, hogy az eredmény az intézményi ellensúlyaitól megfosztott, de továbbra is demokratikus felhatalmazással rendelkező hatalom lesz. Mindez nem újdonság a modern politikatörténetben: a permanens válságba süllyedt, ingatag demokráciák előszeretettel konszolidálták így magukat az elmúlt kétszáz évben, amióta az isteni kiválasztottság helyett a népakarat vált a politikai legitimáció elsődleges forrásává. A tömegigényeknek való megfelelés hasonló okokból a diktatúrák számára is fontossá vált: a hatalmi engedmények és anyagi juttatások ügyesen adagolt rendszere tette például évtizedeken át milliók számára elfogadhatóvá a társadalom gerincét 1956 után megroppantó Kádár-kormányzatot.

Magyar Narancs, 2011. március 17. Gratulálok cikkükhöz, amely egyszerre bizonysága a szerkesztői bátorságnak és az újságírói tehetségnek.

Gál András Levente, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) közigazgatási államtitkára a múlt héten interjút adott a kormanyzat.hu-nak.