Csillag István−Mihályi Péter

A nem létező pont

Megérte-e kimaradni az Euró Plusz Paktumból?

  • Csillag István
  • Mihályi Péter
  • 2011. április 14.

Publicisztika

Miniszterelnöke jóvoltából Magyarország megint lemaradt a közös vonatról. Európa együttes erőfeszítéseket tesz gazdasága megmentéséért - mi épp most kerültünk szembe vele. Ráadásul egy olyan ügyben, amiben még igazunk sincs.

Olyan okos, hogy megmondta előre

Orbán Viktor március 22-én, egy keddi napon előre kijelentette, hogy Magyarország nem fogja elfogadni a hét végén tartandó európai csúcstalálkozó végeredményét. Magyarország ugyan egyetért a készülő tervezet legtöbb pontjával, nyilatkozta a kormányfő, mégsem írja alá a megállapodást, mert hazánknak nem érdeke a társasági adó harmonizációja. Mint azt a kormányszóvivő másnap újra el is magyarázta, a készülő paktum 6. pontjával nem értünk egyet, ez teszi lehetetlenné a csatlakozásunkat.

Innentől a kormányfő kommunikációs kényszerpályára került: mivel már a tárgyalások megkezdése előtt visszautasította a többség álláspontját, presztízsveszteség nélkül nem visszakozhatott. Különösen azután, hogy nyolc magyar közgazdász - köztük e cikk szerzői is - még 23-án, vagyis még mindig a tárgyalások előtt felszólítottuk arra, hogy fogadja el a többségi álláspontot. Az Európai Unió csúcstalálkozóján 23 tagállam aláírta az euró és az európai gazdaság megmentésére készült paktumot, négyen, köztük hazánk, nem. Orbánnak pedig nem maradt más lehetősége, hogy a média elől elhallgassa, mi is történt valójában a 24-25-i csúcstalálkozón, és mit tartalmaz a záróközlemény.

Ezután, április 4-én az Országgyűlésben is megpróbálta igazolni az elhamarkodott döntést. A felszólalása tévedésekkel és féligazságokkal volt zsúfolt. Orbán szerint maga az EU állítja azt, hogy az adóalap-harmonizációhoz való csatlakozásért 0,4-0,9 százalékos GDP-veszteséggel és 50-70 ezer munkahellyel fizetne Magyarország. Pedig akkor már magyarul is olvasható volt az előre elutált Euró Plusz Paktum. Az első meglepetés: a szöveg nem hat, csak négy "konkrét szakpolitikai vállalást" sorol fel (a versenyképesség előmozdítása, a foglalkoztatás ösztönzése, az államháztartási egyensúly, a pénzügyi stabilitás). Az adópolitikák koordinációja ezek között nem is szerepel. A dokumentum a négy pont után, egy csillagokkal elválasztott, külön bekezdésben foglalkozik ezzel, és csak annyit mond: a paktum aláírói "a fentebb vázolt kérdéseken túl az adópolitikák koordinációjára is figyelmet fordítanak majd".

Az a bizonyos 6. pont tehát, ami miatt mi nem csatlakoztunk, nem is létezik. A közleménynek az a mondata, amely az adópolitikák koordinációjára vonatkozik, nem része a kötelező vállalásoknak.

Mi az, hogy adóverseny?

A populista közbeszéd szerint hazánk az egykulcsos, 16 százalékos személyi jövedelemadó és a 10 százalékos társasági nyereségadó (félig visszavont) bevezetésével szállt be az európai adóversenybe. A gazdaságpolitikai kormánymarketing azt hirdeti: hazánk a régió legversenyképesebb adórendszerével rendelkezik. Csakhogy már ez sem igaz. Van nálunk is alacsonyabb kulcsokkal versengő ország (Írország és Románia), és olyan is, ahol nemcsak a személyi jövedelemadónak, hanem a forgalmi adónak és a társasági nyereségadónak is azonos, ráadásul egyöntetű az adókulcsa (Szlovákia).

Az adózók - vállalatok, vállalkozók, magánszemélyek - persze örülnek annak, ha az adókulcs alacsony, de ez önmagában még nem tesz sem adórendszert, sem adónemet vonzóbbá, versenyképesebbé. Bőven ellensúlyozza az alacsony adókulcs hatását, ha az adóalap megállapítása bonyolult és sokféle kivétellel terhes. Hazánkban több mint félszáz adó- és elvonási mód, s számos olyan adószabály van, amelyben egyetlen mondat több mint tízsoros, egy paragrafus pedig több tucat, nemegyszer egymásnak ellentmondó bekezdést tartalmaz. Az adózók biztonságérzete alacsony a sokféle, zavaros, adóalap-kiszámítás szempontjából ellentmondásos adószabály és ezek folyamatos, sokszor visszamenőleges hatályú változtatása miatt. Néhány főadóra lenne szükség; egyszerű és érthető adóalap-megállapítási szabályokra, szektor- és tevékenységsemleges, azonos, viszonylag alacsony kulcsokkal operáló adókra. Az adóversenyben egy ország akkor tud minél több adófizetőre szert tenni, ha adórendszere stabil, kiszámítható, emiatt a jogbiztonság magas fokú, az adóellenőrök nem urak a zavarosban, alacsony az adókorrupció. Az Orbán-kormány azonban nem ebbe az irányba halad, rabja marad az alacsony adókulcs illúziójának.

Ki nyer ma? És holnap?

A brüsszeli terv alapjában véve két változást irányoz elő.

Az első a társasági adóalap egységes szabályozását hozná létre, amely lehetőséget ad a nagyobb, több uniós országban is működő cégek számára, hogy ugyanazon a módon számítsák ki az adóalapjukat, a kiválasztott, egyetlen adóhatóságnál, az EU területén folytatott tevékenységük egészét lefedően egységes adóbevallást adjanak be. Ma ugyanis gyakori, hogy akár 27 különböző szabályrendszer alapján kell adóalapot számítaniuk, és akár 27 különböző adóhatósággal is együtt kell dolgozniuk. A második javaslat azt a problémát oldaná meg, hogy az európai nagyvállalatok nem tudják az egyik tagállamban keletkezett veszteségüket a másik tagállamban keletkezett nyereségükkel szemben elszámolni.

Mindez a nagyobb vállalkozásoknál hatalmas költségeket és bonyolult struktúrákat eredményez, a kisebbeknek meg elveszi a kedvét az uniós terjeszkedéstől. Ezen segítene, ha összesített, ún. konszolidált adóbevallás készülhetne. E két kérdés tartalmilag ugyan összefügg egymással, de nagy valószínűséggel évek fognak eltelni a két módosítás elfogadása között. A közös döntéshozatal ugyanis így, alaposan megtárgyalt kompromisszumokon keresztül működik.

Azt, hogy melyik ország menynyit nyerne vagy veszítene az adóalap harmonizációjával (vagyis azzal, ha egyidejűleg mind a két javaslatot elfogadják), ma nincs ember Európában, aki meg tudná mondani. Ehhez ugyanis arra lenne szükség, hogy a 27 tagország 27 adóhivatala egyetlen adatbázisba vonja össze az összes olyan vállalatot, amely több országban rendelkezik leányvállalattal. Ilyen cégből Európában akár egymillió is lehet: ennyi vállalatnak kellene egységesen adóalapot számítani, meg adót fizetni és szétosztani. Nem jövőre, hanem - mondjuk - 2015-től, amikor esetleg hatályba lépnek az új szabályok. Ilyen adatbázis azonban ma nincs, és egyhamar nem is lesz. Mint ahogy azt sem tudhatja ma senki, hogy 2015-ben mennyi lesz az európai multik összprofitja.

De ha ez így van, akkor milyen számokból indul ki Brüsszel, és honnan veszi a számait a magyar miniszterelnök?

Miután az unió régóta készül erre a változtatásra, szakértői vizsgálatok tömegét rendelte meg az elmúlt évek során. (E hatásvizsgálatoknak már az összefoglalója is nehéz, majd kétszáz oldalas olvasmány.) Az egyik szakértői csapat azt próbálta megbecsülni, hogy mekkora is az adótorta, amit újra kéne osztani. (Ehhez a 2004-es év adatait használták - vagyis jó régieket -, meg két, az uniós iparvállalatok és pénzintézetek tekintetében reprezentatív mintának tekinthető adatbázist.) Azt kapták, hogy az adott évben az összes megtermelt vállalati nyereségadó-alap 0,55 százaléka - vagyis alig több mint fél százaléka - jutott Magyarországnak. Sok-e ez, vagy kevés? Ízlés kérdése. Ha csak az iparvállalatok által termelt nyereséget nézzük, akkor a magyar adat kétszer akkora, mint a cseh, de kevesebb mint harmada a lengyelnek. Nagyjából a görögökkel vagyunk egy súlycsoportban.

Ám ha ezek a kiinduló adatok uniós szinten talán jók is valamire, úgy Magyarországra nézve aligha irányadók. Számos okból: mert az összehasonlítási alap erősen elavult; mert a mintába csak iparvállalatok és pénzintézetek kerültek, a szolgáltató cégek - mint a Tesco, az IKEA vagy a Vodafone - nem; és végül mert a két minta nagyon kevés magyar céget vett figyelembe. A torz felmérésből pedig csak esetleges eredmények adódhatnak Magyarország számára. Mindennek a tetejébe egy másik szakértői csapatnak azzal a dilemmával is szembe kellett néznie, hogy még távolról sem dőlt el, az egyes országok, pontosabban a vállalatok egy-egy országban megtelepedett leányai között miként fogják felosztani a (nettó) adóalapot: létszámarányosan?, bértömegarányosan?, eszközarányosan?

Ezért a szakértők mind a 27 országra több változatot is kiszámoltak. Az Országgyűlésben április 4-én Orbán által idézett kalkulációk ebből a második becslésből, szimulációból származnak. Az első adat, amire a kormányfő hivatkozott, nagyjából pontos. Mind a hat változatban a Magyarországra jutó adótömeg kisebb lenne, mint a változások nélkül; legrosszabb esetben az iparvállalatok adójának csökkenése akár 50 százalék is lehet. Az éves bevételcsökkenés a legrosszabb esetben akár az egy százalékot is megközelítheti. Orbán viszont "elfelejtette" megemlíteni, hogy a számunkra legkevésbé rossz szimuláció csak 0,18 százalékos csökkenést mutatott. (A legkedvezőbb mutatóként a 0,42 százalékos becslést említette.) A magyar kormányfő másik állítása pedig, amely szerint a csatlakozással sok tízezer magyar munkahely is elveszne, már teljesen légből kapottnak tűnik. A szakértők megbecsülték a foglalkoztatásra gyakorolt valamennyi hatást is, és Magyarországra vonatkozóan csak pozitív előjelű számokat kaptak. A végkövetkeztetésük: az adóalap-harmonizáció minden elgondolható variációban növeli a magyar foglalkoztatást. Épp a fordítottja annak, amit Orbán állít.

Le- és felszállók

Szó sincs tehát "brüsszeli diktátumról". A közös és összevont (konszolidált) társasági adóalapra vonatkozó javaslat pillanatnyilag nem része a paktumnak, a jogszabály tervezetében még sok a nyitott kérdés. Vajon a több országban működő cégek számára az új módszer csak választható, vagy kötelező lesz-e? És milyen költségeket vonhatnak majd le az adóalapjukból? A választás közöttük nemcsak tudományos és szakértői elemzés, hanem gazdaságpolitikai kompromisszumok kérdése is. A tárgyalásokon, amelyeken ezek eldőlnek, épp azért kell részt venni, mert csak ott lehet érvényesíteni a magyar sajátosságokat. A magyar kormány éppen azzal tudná a költségvetés és a nálunk működő külföldi, illetve a külföldön működő magyar nagyvállalatok érdekeit összekapcsolni, ha maga is képes lenne formálni a tagállamok kompromisszumait. Ha Magyarország kormánya elutasítja a paktumot, vajon kihez forduljanak a magyarországi cégek? Szlovákia, Lengyelország kormányát fogják megkérni, hogy képviselje az ő érveiket? Nem éppen így maradunk-e ki az "adóversenyből", és hagyjuk magukra, áruljuk el saját vállalatainkat, vállalkozóinkat?

Orbán azt hiszi, akkor tudja megtartani a már itt működő nemzetközi vállalatokat, és akkor tud újakat idecsábítani, ha kicselezi az egységesülésre irányuló kezdeményezést. Azt is hiszi, hogy akkor lehet a nemzetközi vállalatok nyereségéből a legtöbb adóbevételt hazánkban megcsapolni, ha az egységes számítást elutasítja. Mind a kettő tévedés. Mintha a cégeket semmi más nem érdekelné, mint az alacsony kulcsú magyar adók; és mintha a magyar költségvetésnek kizárólag a nyereségadóból befolyó bevétel számítana. Holott a vállalatok a jogbiztonságot, az intézmények stabilitását, az önkényes állami beavatkozások, a különadók és válságadók hiányát többre becsülik, mint az alacsony kulcsú nyereségadót. A magasabb termelékenység reménye a fontos számukra, amit a jó minőségű, szakképzett munkaerő, a szabványosított követelményrendszer, az átlátható állami normák és a jó infrastruktúra garantálhat. Magyarország számára pedig a nyereségadó-bevételnél is fontosabb a fejlett technológia, a magasabb munkatermelékenység, a pénzügyi fegyelem, a környezetbarát termelés követelménye, a munkahelyek. Az állami bevételek tekintetében fontosabb a munkahelyeken dolgozók keresete utáni személyi jövedelemadó, a nem kisíbolt társadalombiztosítási járulék, az itt dolgozók vásárlásai utáni forgalmi adó. Ezek tudják úgy meghúzni a gazdaságot, ami miatt érdemes "otthonos" körülményeket teremteni a vállalatoknak - akár lemondva némi adóbevételről is. 1994-ben hazánk csáberejét éppen az alapozta meg, hogy Békesi László pénzügyminiszternek volt ereje lemondani a nyereségadó-bevétel akár feléről is, hogy megnyerhesse a foglalkoztatás, a technológiatranszfer, a termelékenyebb termelés csatáit.

Igaz, ő fel akart szállni az európai gazdaság vonatára.

Neked ajánljuk