Vélemény

Állam és fülkeforradalom

Nem tudom, hogy így képzelték-e el a rendet azok, akik (fülke)forradalmi szavazatukkal hatalomra segítették az új kormányt. Tudták-e például, hogy a nemzeti tulajdon megerősítésének jelszavával az állam lopódzik majd vissza a gazdaság mind több szegmensébe? Sejtették-e, hogy az igazságos közteherviselés jegyében a kormány rablótámadást indít a magyar gazdaság nagy részét működtető külföldi cégek ellen, veszélybe sodorva sokak munkahelyét és a fejlődést segítő beruházásokat?

Türelmetlenség

"Igen nagy valószínűséggel én már nem leszek miniszterelnök ebben az országban" - mondta Gyurcsány Ferenc két hete az ATV-n, amit úgy is értelmezhetünk, hogy egy kicsi esélyt azért még lát erre, hiszen platformszervezési munkálatai mára a célegyenesbe fordultak. Faktum: a volt kormányfő újra mozgolódik - a rá jellemző remek ütemérzékkel.

A 2. akcióhős

A lapunkban részletesen is ismertetett 2. sz. gazd. akcióterv az előre menekülés terve, az irány a jövő, és inkább a közel-, mint a távolabbi, merthogy azt a terv inkább kontúrtalanná, mint kiszámíthatóvá teszi. Egyelőre persze nem tudunk még mindent, hiszen csak a költségvetés bevételi oldaláról vagyunk értesülve: ennyi nem fog bejönni, amennyi eddig bejött, és be fog jönni annyi, ami viszont eddig nem jött be. A kiadási oldalról, arról, hogy mennyit, mire, hogyan, és az eddigihez képest hogyan másképp fog elkölteni a kormány, nem tudunk.

Keres, talál

Ha van a fejlett világot sújtó recessziónak mindenki számára nyilvánvaló fájdalma, az a munkanélküliségi ráta világszerte megfigyelhető emelkedése. A munkanélküliség réme a rugalmas munkapiacára amúgy igen büszke Egyesült Államokat is elérte, a dolgozni akaró amerikaiak közül minden tizediknek nincs állása, ezzel a foglalkoztatásban hagyományosan sikeresebb kontinens felzárkózott az eddig elrettentő példaként emlegetett Európához. A magyar arányok is meredeken emelkedtek, lassan a rendszerváltás környékén regisztrált csúcsot ostromolják. Nem csoda, hogy a munkanélküliség felszámolásáért vívandó harc jelszavával választásokat lehet nyerni, és a kapitalizmust elutasító régebbi és újabb keletű mozgalmak is ezt tekintik a megtagadott társadalmi rend egyik legfőbb bűnének.
  • Pete Péter
  • 2010. október 21.

A szittya Sherwood

Robin szomorúan néz Little John szemébe. Vége a szép időknek. Egy-két éve még elpuhult kereskedők, szerzetesek és pénzkölcsönzők utaztak gyanútlanul Sherwoodban, akiket úgy lehetett kirabolni, hogy annak szinte nem is volt sportértéke. De mostanában valahogy üres az erdő, csendjét nem veri fel a kapatos utazók kornyikálása, amiről már mérföldekről meg lehetett hallani, merre érdemes portyázni. Egy-két csontsovány, felfegyverzett lovag vágtat néha végig az erdőn, de abban sincs sok köszönet. Ráadásul a környéken lakó falusiak is mintha ellenségesebbek lennének, mióta az aggkorukra szánt megtakarításaikat gondjaiba vette Robin, és sajnos elverte egy különösen jól sikerült lakomára, melyen a környék összes lakója részt vehetett, bár nem mindenki ugyanazokat az étkeket kapta. Az idős lakosok nem túl hálásan fogadják a havi egy darab üregi nyulat, amit az Erdei Együttműködés Rendszere ki tud izzadni magából. További baj, hogy Robin barátai - akik átvették a kereskedők helyét - elég hitvány portékákat kínálnak, ráadásul meglepően borsos áron. Hiába emlékezteti őket Robin az elmúlt szép időkre, mindig meg tudják magyarázni: drága a só, és kölcsön sem ad nekik senki...
  • Muraközy Balázs
  • 2010. október 21.

"Olvasói levelek" - Igazodók

Magyar Narancs, 2010. szeptember 16. Nem igazodók Vári György cikke részletesen számol be a magyar zsidó közélet belső feszültségeiről, a Mazsihisz elavult struktúrájából adódó korrupciós ügyletekről és a Mazsihisz-EMIH-ellentétről.
  • .
  • 2010. október 14.

Ha kiönt a Mare Nostrum - Európa és az iszlám

Közel-keleti muszlim közösségekben egymást túllicitálva vitatkoznak arról, hogy naponta hány (tíz)ezer európai veszi fel az igaz hitet. Ha csak a számok középértékét vesszük, már akkor is félholdnak kellene csillognia a kölni dóm, a Notre Dame vagy a Szent Pál-katedrális tetején.

Az LMP hallhatatlan szava

A szabadság végső győzelme száraz lesz - írja Mannheim Károly főművében, az Ideológia és utópiában, a svájci-német realista írót, Gottfried Kellert idézve. A társadalmi igények beteljesülése kihúzza a talajt a progresszív politikai törekvések alól, ami súlyos következményekkel járhat: Mannheim szerint "egy olyan világban, amely önmagával úgymond már elkészült, és szüntelenül csak reprodukálódik (...), a lét-transzcendencia teljes szétzúzása olyan tárgyiassághoz vezet, amely az emberi akarat pusztulását okozza. (...) A legnagyobb paradoxon jönne így létre, ami csak elgondolható: a legracionálisabb önuralom embere az ösztönök emberévé válna".
  • Ádám Zoltán
  • 2010. október 14.

Még négy fűcsomó

A médiatanács az Országos Rádió és Televízió Testület jogutódja, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság önálló jogi személyiségű, autonóm szerve - mindezt csak úgy mondjuk, hiszen e közlésnek semmi értelme. Ha azt állítottuk volna, hogy a médiatanács egy nagy testű, zöld vadszamár, aki épp olyan jól zongorázik, mint amilyen ördög az ágyban - akkor ugyanúgy valahol a kimondott szó és a valóság közti szürkületi zónában találjuk magunkat, mint az imént.

A repedés

Az ajkai zagytározó kiöntése, a nyolc ember halála és a szörnyű környezetszennyezés alkalmat adhatott volna arra, hogy közös önvizsgálatban merüljön el az ország, mely során átnyálazhattuk volna a magyarországi kapitalizmus számos gyakorlatát. Csak azt kellett volna körültekintően, sok munkával kideríteni, hogy ez hogyan történhetett meg; és bár ez a kérdés nyilvánvalóan tartalmazza egyes személyek polgári vagy büntetőjogi felelősségének alkérdését is, mégis ez utóbbit tartanánk a jövő szempontjából a kevésbé perdöntőnek. Hiszen leginkább azt szeretnénk tudni: hogyan csináljuk úgy, hogy ilyen ne történjen meg még egyszer?

Piatlon (1. Foci)

Nagytétény, az jó messze van, talán sokan nem jönnek. Igaz, este fél hétkor van a meccs, villanyfény, de talán éppen ezért nem indulnak el, munka után és vacsora előtt, a többiek. Így okoskodott K.övesi Dezső tartalék, most talán kezdő leszek. Eljött az ő ideje. Legközelebb majd novemberben, korai kezdés, fél háromkor a Gránit-pályán, ködben és sárban, ki ér rá, ki jön ki ilyenkor? K.övesi Dezső, rokkantnyugdíjas tartalék.

Olvasói levelek

Mérő László: Maga itt a tánctanár? (Mit gondol a golyó?) Magyar Narancs, 2010. szeptember 23. Tisztelt Szerkesztőség! Mérő László néhány olyan pszichológiai kísérletre hivatkozik, amikben a résztvevőket rávették, hogy értelmetlen, unalmas feladatokat hajtsanak végre, vagy - a híres Milgram-kísérlet esetén - fájdalmat okozó, sőt akár halálos mértékű áramütést adjanak egy másik kísérleti alanynak.
  • .
  • 2010. október 7.

Orbán viszi a labdát - Sőt, az egész labdarúgást!

Megindító az a felszabadult és totális élvezet, amelyet a magyar kormányfő merít abból a tényből, hogy az ország kormányrúdjával együtt a magyar futball irányítását is kézbe vehette. A kétharmados többséggel a kormányfő foci iránti magánszenvedélye is zöld jelzést kapott, és nincs erő, itt sem, amely megállíthatná. Hazaért, ahogy az országúti kerékpárverseny szlengje mondja. Akadálytalanul és totálisan a saját képére formálhatja az életnek azt az egyetlen területét, amely még igazán, szenvedélyesen érdekli - mint a Sporttelevíziónak adott egyórás interjújában mondja: "mindent megteszek, hogy a kötelességemet, amely a munkám és a családom felé fönnáll, valahogy összeigazítsam az egyetlen, de kedves szenvedéllyel".
  • Mihancsik Zsófia
  • 2010. október 7.