Vélemény
Vivát!
Ha azt mondjuk, hogy augusztus 20. Magyarországon immár hagyományosan a nagy fővárosi falunap izzadmányos ünnepe, a színes, szagos, hangos talmi kunsztstüklik, égbe lőtt hamburgerek rajongóinak nagy találkozója, amikor megnyílnak a főváros csak erre az alkalomra tartogatott csodái az egymás sarkára hágni, falkában élvezkedni imádó tömegek előtt, akkor nyilvánvalóan lenézzük a vidéket, a vidékieket, a városi alacsonyabb néposztályokat, mindenkit, aki úgymond felutazott, aki szembejön, s nincs kalap a fején.
Bármilyen szakos
Az elmúlt napokban több felől hallottuk rebesgetni – és nemcsak tanároktól, szülőktől, hanem tankerületi szakelemektől is –, hogy a kormány az ősszel a koronavírus-járvány újabb hullámára hivatkozva online oktatást rendel el. Néhány nappal ezelőtt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is erről posztolt a közösségi oldalán, mi több, szerinte már „főispáni hivatalból” is érkezett ilyen értelmű szóbeli jelzés. A képviselő „teljesen életszerűnek” nevezi e lehetőséget, ámbár némi kétkedés is kiérződik soraiból.
A pimasz légy
Palackposta a porból
Izgalmasan telt a múlt hét: a magyar közélet jobbára az ország miniszterelnökének nagy pillanatával volt elfoglalva. E nagy pillanat pedig Dallas egén ragyogott fel, amikor is Orbán beszédet mondhatott a republikánosok idei nagy összeröffenésén. Fél Amerika hegyezte a fülét, hogy mit akarhat ez a furcsa idegen! A Hungarian cowboy! Vagy nem hegyezte, mármint nem a fél Amerika hegyezte, csak néhány ebédidőben arra lófráló bámész alak, akinek tényleg nem volt dolga.
Caligula lova
Lázár János miniszter korábbi sofőrje, a vasárnap megválasztott mártélyi polgármester, Ambrus István dolgozni is akar. „El kell kezdeni dolgozni. Van mit csinálni Mártélyon” – idézte az időközi választás győztesét a Promenad24 nevű kormánypárti híroldal.
A didergő király
A létező orbánizmusban embernek, állatnak sem egyszerű az élete, de most a fák is rá fognak baszni. Meg mindenki más. Mondjuk fának sosem volt jó lenni a hazában, de most, hogy Orbán Viktor pánikba esett a fenyegető energiakrízis miatt, vagy legalábbis úgy tett, mintha abba esett volna, tényleg elkezdhetnek rettegni.
Hogyan kezelnék az ellenzéki pártok a megélhetési válságot?
László Géza: Visszajátszás
Javában zajlanak az uniós tárgyalások. Legalábbis ezt halljuk. Elsősorban Navracsics Tibor optimista interjúiból, de korábban egy dodonai közleményben az Európai Bizottság is hírt adott az eseményekről.
Hogyan viszonyulnak az orosz emberek a háborúhoz?
Oroszországban valószínűleg sok millió ember ítéli el az Ukrajna elleni háborút – de ők nem szólalhatnak meg kockázatvállalás nélkül.
Jutalomosztás
Tavaly nyáron a Metropol című kormányzati ingyenújság címlapja öles betűkkel hirdette: „Itt a nagy koldustérkép! Hol zaklatják a kéregetők a budapesti járókelőket?” A mellékelt térképen majd’ az összes belvárosi csomópontot megjelölték, mint lehetséges helyszíneket.
Irány Kelet!
Bár nem könnyű megállni, hogy a tusnádfürdői beszédet néhány mostanában divatos szélsőjobboldali panel véletlenszerűen egymásra hányt halmazaként olvassuk, amelyeknek a valósághoz kevés közük van, s ezáltal politikát sem lehet építeni rájuk, fussunk újból neki a performance értelmezésének. Ezúttal induljunk ki abból, hogy bármennyire is légből kapott az ismertetett tényanyag, nem, a szónoknak mégsem ment el az esze, sőt.