Vélemény

Csak hitel legyen

A szocialistának nevezett rendszerben a finánctőke és finánctőkés kifejezések az imperializmushoz társultak, és az uralkodó tan szerint a fasiszta diktatúrák a „fináncoligarchák” érdekeit szolgálták. Időközben változott a világ.

Mikor mondják már meg a véleményemet?

Megnyugodva dőlhetünk hátra, mint a 20. század eleje óta már annyiszor: ez a pártkongresszus sem volt hiábavaló, ismét nagyot lépett általa a haza, és a felszólalók számának tekintetében alighanem rekordot is állított fel.

A benzinkút és az inga

Újabb határt lépett át az orbánizmus azzal, hogy bevezették a 480 forinton maximált üzemanyagárat. Persze, tudjuk, hogy másból sem állt az utóbbi immár 11 és fél év, mint újabb és újabb határok gátlástalan átlépésé­ből, de ez más eset. Ezúttal ugyanis alapvető világgazdasági és energiapiaci folyamatokat akarna megállítani a rezsim.

Az utolsó szegek

Az orosz főügyészség november 11-én a legfelsőbb bírósághoz benyújtott keresetében kezdeményezte az egyik legtekintélyesebb oroszországi civil szervezet, a Nemzetközi Memorial felszámolását.