Bernard Guetta: Mire jó az Európai Unió, ha pár ezer menedékkérőt sem tud megmenteni?

Publicisztika

Párbeszéd egy EU-szkeptikussal a lengyel-belarusz határon kialakult helyzet kapcsán. Érthető az EU tehetetlensége miatti frusztráció, de ettől még nem kell elvitatni az unió eredményeit.

„Torkig vagyok az Európáddal!” – vágta a fejemhez köszönés nélkül, amikor egymásba botlottunk a szünetben. Paul és én a középiskola óta ismerjük egymást. Soha nem volt híve a finomkodásnak, de most egyenesen hajszálnyira volt attól, hogy felpofozza az útjába került európai parlamenti képviselőt – engem –, hiszen „ha még arra sem vagytok képesek, hogy megmentsétek ezeket az embereket a lengyel határon, akkor mire vagytok jók?”

Három perc sem telt el, és mi voltunk a büfé szenzációja, színház a színházban, mert mindenki hallotta, ahogy válaszolok, jóval hangosabban, mint kellett volna: „Igen? Mert az Európai Unió nélkül Franciaország, Németország vagy Olaszország már régen csapatokat küldött volna, nem igaz? Már beavatkoztunk volna Lengyelországban? Kérés nélkül? Megszálltuk volna Lengyelországot, hogy megnyissuk a határát? Gondolkodj már két másodpercig, mielőtt »Európát« vádolod mindenért és az ellenkezőjéért is!”

Ezzel tényleg felbosszantottam. „Ki beszél neked invázióról – vágott vissza. – Ejtőernyővel kellene élelmet, sátrakat, takarókat, gyógyszereket bevinni. Ez nem nagy dolog, amennyire én tudom!” – „De Paul: a fehérorosz légtérbe való behatolás, mert emlékeztetlek rá, hogy ők a fehérorosz oldalon vannak, nem más, mint háborús cselekmény egy olyan ország ellen, amely védelmi megállapodást kötött Oroszországgal.” – „Na tessék! Nem tehetsz semmit, és nem is fogsz tenni semmit. Épp most bizonyítottad be, hogy az unió nem jó semmire.” – „Az unió nélkül, Paul, nem tudtuk volna rávenni Törökországot, Szíriát és a légitársaságokat, köztük a fehérorosz nemzeti légitársaságot, hogy leállítsák ezeknek a szerencsétlen embereknek az utaztatását a lengyel határra. Az unió és az unió által teremtett gazdasági kapcsolatok nélkül tehetetlenek lettünk volna a háborúnak ezzel az új formájával szemben, amit Vlagyimir Putyin indított ellenünk Lukasenkán keresztül. Az unió nélkül az orosz rezsim lenne az uralkodó erő az európai földrészen, és nyugtass meg, hogy te sem szerettél volna egy ilyen diktatúra árnyékában élni.”

Annyira szerettem volna elmondani neki, hogy habár nagyon tetszenek a filmjei, a nemzetközi kapcsolatok nem az erőssége. Egy jól eltalált, kifejezett sértést kerestem, de Paul még időben meg tudott nyugtatni: „Figyelj, Bernard: tudom, hogy ez bonyolult, de ha Európa még nem találta meg a módját, hogy kihozza az embereket ebből a pokolból, akkor akár el is engedhetjük ezt az utópiát, nem kell tovább hinnünk benne, hogy mennyit fejlődtünk a világháború óta, és beismerhetjük, hogy nem vagyunk képesek megvédeni az »európai értékeket«, még Európában sem, még itthon sem.

Összezavarodtam, mert én is ugyanezeket mondogatom magamnak, amikor semmi sem működik olyan jól az unióban, mint szeretném, tehát körülbelül naponta háromszor. Olyan gyakran érzem én is Paul dühét, hogy nem maradt ellenérvem, csak a racionalitás, amelynek nem sok haszna van, amikor nyomorból menekülő, Lukasenka által csapdába csalt szerencsétlenek haldokolnak hidegben és éhségben, és nem tudjuk megmenteni őket anélkül, hogy engednénk a provokációnak.

Szerettem volna elmondani neki, hogy habár az európai egység nem kínál mindenre gyógyírt, de sok mindenre azért igen. Hogy a világ legmagasabb szintű szociális védelmét, amelyet az országaink élveznek, már régen elsöpörte volna a történelem az európai egység nélkül, és hogy még annak a szabálynak is vannak érdemei, hogy az európai külpolitikában minden döntést egyhangúlag kell meghozniuk a tagországoknak, mert ez kényszerít rá bennünket, hogy habár kínkeservesen, de kompromisszumokat találjunk. Ezek a kompromisszumok pedig végtére is működnek, hiszen mintegy hetven éve békében élünk egymással.

Szerettem volna hozzátenni, hogy micsoda őrültség lenne szétszakítani az Európai Uniót egy olyan időszakban, amikor az Egyesült Államok bezárja a védőernyőjét és eltávolodik Európától, hogy pont ellenkezőleg: most kell szorosabbra fűzni a kötelékeinket és felvértezni magunkat egy közös katonai védelemmel, és hogy ez annyira nyilvánvalóvá vált, még a balti országok és a lengyelek számára is, hogy a politikai vitákban már ledőlt a közös katonai védelmet évtizedek óta övező tabu.

Azzal szerettem volna folytatni, hogy elmondom neki: a tagállamok egysége sértetlen maradt, sőt megszilárdult, a Putyin és Lukasenka által szervezett migrációs válsággal szemben, ahogy sértetlen maradt a Krím-félsziget elcsatolásával vagy a Brexittel szemben is.

Szerettem volna elmondani neki, hogy az európai egység folyamatos építkezés, ami szükségszerűen hosszú és nehéz, de a világtörténelemben először fordul elő, hogy független államok önkéntesen osztják meg egymás között a szuverenitásukat, hogy együtt jobban érvényesüljenek a nemzetközi színtéren, ezért menet közben kell kitalálnunk az együttműködés módszereit, és nem eshetünk kétségbe minden kudarc miatt, amikor már annyi mindent felépítettünk.

Aztán szerettem volna emlékeztetni arra is, hogy az Európai Unió már most is sokkal erősebb lenne, ha a 27 ország kormányai és választói nem félnének annyira a közös hatáskörök kiterjesztésétől.

„Paul – mondtam csak végül – ugye te nemmel szavaztál az Európai Alkotmányra?”

Nem tagadta. Végül még bólintott is, amikor rámutattam: azzal, hogy akkor nem akarta „kőbe vésetni a liberalizmust”, hozzájárult ahhoz, hogy most Lengyelország ellenségként kezelje Lukasenka áldozatait. Nem lehet egyszerre megtiltani az uniónak, hogy megerősödjön, aztán pedig szemrehányást tenni neki az impotenciája miatt, tettem hozzá. „Igazad van – ismerte el – de egy politikai projekt nem okozhat ekkora csalódást, miközben hatalmas ígéreteket hordoz. Nem lehet örökké követni egy horizontot, ha az folyton csak távolodik.”

Megszólalt a csengő, véget ért a szünet. Annyit tudtam még odasúgni neki:

a horizontok természete az, hogy kijelölnek egy irányt, de soha nem érjük el őket.

A darab pedig folytatódott.

(Címlapképünkön: A belarusz hatóságok által a lengyel határhoz szállított menekültek a kuznicai átkelőnél, a fehéroroszországi Grodno környékén 2021. november 15-én. Fotó: MTI/AP/BelTA/Okszana Mancsuk)

(Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő, a centrista-liberális Renew Europe frakció tagja 2019 óta. Franciaországban újságíróként ismert: a nyolcvanas években a Le Monde kelet-európai tudósítója, majd közel harminc évig a France Inter közszolgálati rádió külpolitikai kommentátora volt.)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.