A három hónapon át tartó ellenállás során Horvátország megszervezte a honvédelmét, hogy aztán négy évvel később, katonai és diplomáciai műveletek kombinációja révén helyreállítsa hatalmát az ország teljes területe fölött – pontosan azokon a határokon belül, amelyek a jugoszláv föderáción belül voltak érvényesek. Éppen ezért a Vukovárért vívott csata – annak ellenére, hogy a háború elején zajlott és vereséggel ért véget – kulcsfontosságú volt a háború végső kimenetele szempontjából.
Globálisan Vukovár három hónapon át tartó ostroma volt az első töréspont az európai történelem évtizedeken át tartó pozitív alakulásában, az első fals hang a korra jellemző optimizmusban. A hidegháború – amelynek árnyékában Európa hatalmas fejlődésen ment keresztül – a Nyugat számára kedvezően ért véget, Németország egyesült, és jóakaratú erőként jelent meg a színen, Európa mint értékközösség erőre kapott és terjeszkedésre készült, a világ nagy konfliktusai a minimumra csillapodtak. A viták uralkodó témái az emberi jogok és a globalizáció sikerei voltak, és az, hogy a történelem a toleráns liberalizmus győzelmével befejeződött.
S ekkor kitört a háború Jugoszláviában, s elkezdődött a nagy csata Vukovárért. A 24 órás amerikai hírtelevíziók az utolsó részletig beszámoltak a konfliktusról, úgy közvetítették a háborút, mint valami valóságshow-t. E reakció hátterében – túl azon, hogy az elűzöttek, a romok, a háború jól mutatnak a képernyőn – egyfajta kényelmetlen érzés munkált. Háború Európában? Hogyhogy? Hogyan lehetséges ez? Hát nem a történelem és minden konfliktus végére értünk?
A horvát tapasztalat mikroszintjén Vukovár eleste elképzelhetetlen volt a számunkra. S bár annak sem volt realitása, hogy a város nagyjából 1800 védője ellen tudjon állni a túlerőben lévő, jól szervezett hadsereg rohamainak, mégis azt ismételgettük egymásnak, hogy Vukovár sosem fog elesni. Később aztán más hadszínterek és más politikai fordulatok, a túlélés feladatai kötötték le a figyelmünket.
A Balkán iránt megnyilvánuló hatalmas politikai és médiafigyelem 2001-ig, a World Trade Center elleni merényletig tartott. Ekkor a világ a bizonytalanság máig tartó korszakába lépett, a Balkánt pedig elfelejtette a politika és a sajtó. De visszatekintve: a média figyelme több kárt okozott, mint hasznot; például Boszniának, ahol a CNN a legostobább helyi politikust is hosszasan hajkurászta egy interjúért, ők pedig elhitték, hogy örökre fontosak maradnak. Aztán a CNN brandje is megkopott, hát még a Balkáné. A világ megváltozott, az élet megy tovább.
A város
Vukovár lakóinak többsége horvát volt, de sok szerb élt itt, és más etnikai közösségek is – a keveredés hasonló volt, mint a Vajdaságban. A várost jogi értelemben 1998-ban vette vissza Horvátország, de Szerbia ténylegesen már 1995-ben elhagyta, akkor, amikor az év őszén katonailag elveszítette az összes korábban elfoglalt horvát területet. Jártam a városban a háború előtt és az ostrom alatt is, aztán 1996-ban: az égbolt hátterén oly élesen rajzolódtak ki a romok kontúrjai, mint valami képregényben. A szétlőtt városban azok lézengtek, akik az 1991-től 1995-ig tartó szerb fennhatóság alatt is ottmaradtak, meg néhány elűzött, aki visszatért, hogy megnézze, hogyan tovább, elrendezze a halottak körüli dolgokat, és információt gyűjtsön az eltűntekről. A vukovári csatában 1100 védő esett el, és eltűnt 2600 katona és civil. Akkoriban, 1997-ben, ’98-ban csak a presszók működtek, és csak ivott mindenki. Azóta sok év telt el.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
