Ám ezt a sikert néhány – alapjában azért ugyancsak örömteli – ténykörülmény elhomályosította. Az első ilyen az alelnökválasztás volt, amit sokszorosan megnehezített az a valóban méltatlan helyzet, melyet az izgága sajtó gerjesztett fel, és sajnálatos módon nem is csak az ellenzéki. Azzal voltak tele ugyanis a lapok, hogy az eleve leosztott alelnöki pozíciók mellett most lesz egy, a Novák Katalin helyére szóló, amelyre – írd és mondd! – választani fognak egy tagtársat… A feszültség csak fokozódott, de szerencsére a döntő pillanatban a vezetésnek a helyén volt a szíve, s előállt a farbával, ő lesz az alelnök, oszt’ szevasztok! Nagy kő esett le ekkor a delegáltak szívéről.
Ám ezen izgalmak is eltörpültek ama felszólalás mellett, melynél ékesebben semmi nem bizonyította eddig, hogy a Fidesz egy igenis alulról építkező párt. Kovács Péter XVI. kerületi polgármester tettvágytól izzó hangú, bátor felszólamlásában ugyanis a párt nagyjainak szegezte a kérdést: hol késik a véleményem, uraim?!
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
