Vélemény

Paolo Macchiarini légcsőbeültetési kísérleteit az elmúlt évek legnagyobb orvosi botrányai között tartjuk számon.

Most akkor azt hagyjuk is, hogy Tarlós István már délután visszavonta, amit reggel mondott, mert nem is vonta, hisz nem is volt mit visszavonnia, mert a sajtó (tudjuk ám, melyik fele) hazudozott megint; olyasmit adtak a szájába, amit ő dehogyis, a világért sem. Nézzük csak tisztán, a maga pőreségében Budapest kétségkívül hanyatló korszakát taposó főpolgármesterének hétfő reggeli – tehát gondosan esemény utáni – kommunikációs hőstettét.

Az Európai Parlament állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottsága (LIBE) elfogadta az ún. Sargentini-jelentést, amely különféle okokból azt hányja a magyar kormány, illetve az országgyűlési többség szemére, hogy szisztematikusan legázolja, felszámolja, megsemmisíti, kiüresíti, elfoglalja, eltéríti, és a többi; lesújtó végkövetkeztetése pedig az, hogy az ország szembemegy az Európai Unió alapértékeivel.

Nem az ellenzék programjával van gond, hanem azzal, hogy a választók nem hiszik el, hogy képes megvalósítani.

Hadházy Ákos aláírásgyűjtéséről.

Mennyi marad a Jobbikból, és a Fidesz mennyit fog ezen keresni?

Ezt most tényleg csak tisztán az utókor kedvéért másoljuk ide, hogy tudják, mit volt szerencséjük elkerülni. „Elfogadtam Tóth Bertalan felkérését, hogy a számos jelölés közül az elnökhelyettesi pályázatot adjam be, az európai politikánkért felelve. Így Kunhalmi Ági a velünk való szövetségben vállalhatja a választmány vezetését. Mindenki a fedélzetre!” – na, ki írta ezt ki a Facebookra?

Magasabb fokozatba kapcsolt az Orbán-rezsim. Hamarosan elfogadják (de lehet, hogy e sorok megjelenésekor: elfogadták) a civilellenes törvényt, és támadás indult két, az autonómiáját még úgy-ahogy őrző intézmény ellen is. A NER térhódítását kritizáló – és e véleményüket nyilvánosan is vállaló – bírákat a saját hivatali elöljárójuk hazaárulózta le (ilyenre nagyon rég nem volt példa), a Magyar Tudományos Akadémiát (MTA) pedig a finanszírozáson keresztül fogná rövid pórázra a párt- és állami vezetés.

Máté Gábor Tim Robbins-szinkronja több mint zseniális, és bőven van olyan jó, mint az eredeti.

A csúcspopulista Orbán csak királysága kilencedik évében hajolt le a népiesség csodafegyveréért, hogy meghirdesse a nyílt kultúrkampfot.

Nemzedékem közgazdászai hosszú ideig a magántulajdon bűvöletében éltek: a „létező” szocializmus visszásságai arra tanítottak minket, hogy az államnál aligha lehet rosszabb tulajdonost találni. A vezetők politikai lojalitás alapú kinevezése és az aktuális kormányzati elvárásoknak való megfelelési kényszer óhatatlanul rontja az állami cégek hatékonyságát, ami – éppen a közösségi tulajdon miatt – halmozódó társadalmi veszteségekkel jár.

Donald Trump hétvégi performanszára a kanadai G7 csúcson sajnos tényleg nem lehet mást mondani, mint hogy vagy egy nagy hülyével van dolga a világnak, akinek fogalma sincs arról, hogy mit művel, és ez nem jó, vagy azt, hogy épp ellenkezőleg, az elnök pontosan tisztában van a cselekedeteivel, és akkor az a baj.

Emlékeznek a Vörösre? Vagy a többiek, Ficsúr, Tuskó, Túró… megvannak? A Vörös ronda kis szeplős rohadék volt, verte szegényt az isten két kézzel, bizonyosan azt próbálta visszaadni, leverni bárkin, aki szembejött, amikor felvisított, hogy: „Könyörgöm, akasszuk föl!”