Vélemény

Kálmán C. Györgynek,egyre jobb egészséget kívánva Emma néni öröksége Üdvözlet az olvasónak! Az élet nem általában szép, sőt általában nem szép, csak most és nekem az. Eddig ugyanis egyetemisták hallgatták és olvasták a fejtegetéseimet, most viszont lehetőséget kaptam, hogy szélesebb közönséget szórakoztassak el azzal, ami az eszembe jut. Az is tény persze, hogy néha túl gyorsan és túl sok dolog jut az eszembe, amit az életem is mutat. Gimnazista koromban görög-latin szakos tanárnak készültem, aztán angol-orosz, majd angol-általános nyelvészet szakon tanultam az ELTE-n. Végzés után újra kezdtem kínai szakon, Amerikában folytattam, aztán Japánba kerültem kutatóként, majd Ph.D diákként. Végül - szinte emberfeletti erőfeszítéssel - sikerült megtalálnom Japán legkisebb és legvidékibb egyetemét: itt tanítok már két évtizede.

A szabad mozgáshoz szokott állatok láthatóan nem örülnek, ha szűk ketrecbe zárják őket. Felváltva mutatják a levertség, az egykedvűség és a nyugtalanság jeleit. Ez aligha meglepő, hiszen olyasmire kényszerítik őket, ami a természetük ellen való, amire maguktól, állati kedvükben, vagyis ösztönösen sohasem vállalkoznának. Ahogyan mi, emberek sem. Nemcsak azért, mert mi is szeretjük szabadon használni a végtagjainkat, de mert társadalmi állatok lévén a magányt is nyomasztónak érezzük. Egy ketrecbe önként bevonuló, önmagát rabosító párducnál tehát, ha lehet, még furcsábbnak találnánk azt az embert, aki saját szabad elhatározásából egész életét egy szűk cella magányában tölti.

Dupla krémes Magyar Narancs, 2011. május 19. Kedves Narancs! Lapotokban értékes kritika jelent meg Renée Fleming koncertjéről Dupla krémes címmel.

A történelem csele, hogy a legnagyobb társadalmi támogatást élvező kormány, a legnépszerűbb miniszterelnök közel egyévi kormányzás után a társadalom felkészítése nélkül, rögtönözve, felkészületlenül fog hozzá azoknak a megkövesedett társadalmi normáknak a megváltoztatásához, amelyeknek az örökkévalóságig való megvédését maga ígérte.

Ahogy telnek a hetek a Valutaalap elnökének megvádolása óta, ahogy csökken a döbbenet és a konspirációs teóriák száma, úgy gondolkodnak el mind többen Franciaországban a történet társadalmi hatásairól. A következmények ugyanis nem csupán az IMF vezetésének utódlását és a francia Szocialista Párt (PS) elnökválasztási esélyeit befolyásolják.

A kormány - saját bevallása szerint - "az elszámoltatás részeként" immár hónapok óta vizsgálja azokat a beruházásokat, amelyek az elmúlt években az ún. Public Private Partnership, azaz PPP-konstrukcióban valósultak meg. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium azt is megfogadta, hogy "mindent megteszünk, hogy az állam számára előnytelen megállapodások a jelenlegi konstrukcióban ne valósulhassanak meg".

2011. május 19-én megjelent lapszámunkban a Fogat fogért című írásunkban tévesen állítottuk, hogy a miniszterelnök a költségvetési tartalékból egymilliárd forinttal támogatott egy magáncéget, saját fogorvosának érdekeltségét.

Szócska Miklós egészségügyi államtitkár a minap jelentette be: most már tényleg bevezetjük a hamburgeradónak nevezett népegészségügyi termékdíjat. Egyelőre még csak sejtetik, pontosan milyen ételekre és hatóanyagokra vetnék ki: zsír, cukor, só reszkethetnek, a sarokban a koffein izgul.

Hétfőn az Országgyűlés kétharmados többsége elfogadta a korkedvezményes nyugdíjak megszüntetését lehetővé tévő alkotmánymódosítást. E szerint "az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően folyósított nyugellátás törvényben meghatározottak szerint csökkenthető és szociális ellátássá alakítható, munkavégzésre való képesség esetén megszüntethető". A kormány és a rendvédelmi szakszervezetek hetek óta tartó meccse ezzel - a törvényhozásban legalábbis - eldőlt.

Kár a Földanyánkért hullatott bio(öko)szentimentalista könnyekért, állapítottuk meg a múltkor, ugyanis - ellentétben általános iskolai osztálytársam, a jeles környezetvédő Lányi András legújabb könyve címének a sugallatával - az ember nem fáj a Földnek. (S még ha fájna is, a Vörösmarty-vers, amelyből a cím vétetett, amúgy sem lát lehetőséget e fájdalom enyhítésére - refrénje szerint "nincsen remény, nincsen remény".)

10. nap Betegtárs megszólít: Nem voltál te a Ferencvárosban? Hát, voltam párszor. A pályaudvaron. A büfében. Sört ittál. Meg unicumot. Azt is. Én vagyok a büfés. Nem vagy te vasutas? Nem. Valamit írtál. Szoktam. Örülök, hogy találkoztunk. Meg hogy emlékszel rám. Pedig már három éve volt! Betegtárs beáll az étteremben a sorba. Ebéd lencsefőzelék és, talán, fasírt. De szeretnék restis lenni!

Hirtelen felindulásból Magyar Narancs, 2011. május 19. Szabadtéri színpadokon erős fénnyel világítanak a közönség szemébe, amikor szeretnék, hogy ne lássák, mi folyik a nézőknek szánt jelenetek között a színpadon.

Azok, akik legalább 2001 óta vallási-civilizációs világháborút vártak az arab országok és a Nyugat között, most arra döbbenhetnek rá, hogy az arabok mégis hasonlóak hozzánk. Interneteznek, nyelveket beszélnek, és elégedetlenek a kormánnyal. Lassan hitelét veszíti az a makacsság is, amely az arab világ eseményeit szinte kizárólag az iszlám vallással magyarázta, és a Nyugat és az arab világ összeférhetetlenségének végső okát a szabadságjogok vallási korlátozásában látta. Az arab forradalmak legnagyobb újdonsága éppen ez: e diktatúrákban több millió ember egyenesedett fel, és követelte állampolgári, egyéni szabadságjogait. Eddig el sem hittük volna, amit most a tulajdon szemünkkel láttunk: a muszlim emberek képesek máshogy is, mint az iszlám szemüvegén át szemlélni a világot, és a szó nyugati értelmében vett civilként viselkedni. Hiszen eddig úgy tudtuk: mindez távol áll a "Kelet természetétől", a "keleti mentalitástól".