Üdvözlettel:
Grosschmid Péter
Együtt a labirintusban
Magyar Narancs, 2011. május 26.
T. Szerkesztőség!
Gratulálok cikkükhöz. Azt írja Legát Tibor a bevezetőjében: (Madai Krisztina coach) "hivatásának nincs magyar 'megfejtése'. A coach, a coaching kifejezés ma még magyarázatra szorul." És igaza van. Bár az átlagosnál intelligensebbnek és olvasottabbnak tartom magam, sajnos nagyon ködös elképzeléseim vannak a coachról és a coachingról. Nem baj, gondoltam, majd most világosságot teremtenek az agyamban. Hogy a kérdéssel kapcsolatban sötét maradt, meggyőződésem szerint nem az én hibám. A cikk elolvastával bizonytalanságom még nagyobb lett, a kérdések sokasodtak.
Alapvetően mit csinál a coach? Milyen végzettséggel és hogyan? Mik az ilyen tanácsadás egyes lépései, tevékenységének az eredménye mérhető-e, és ha igen, hogyan? És az új kérdés: kik az ügyfelei? (Eddig azt hittem, csak csúcsvezetők, most mintha magánosok is lehetnének.)
Mindezekre a kérdésekre nem ad választ a cikk. Lehet, hogy az erről szóló korábbi MaNcs-cikket nem olvastam? Volt ilyen? És ha volt, miért nem hivatkozik rá a szerző?
A Legát kérdéseire adott ilyen általános válaszokból, mint "a coaching célja, hogy az ügyfél maximalizálja szakmai és személyes potenciál-ját (...), megerősödik a gondolkozása és döntéshozó képessége", látszik, hogy csodálatos dolgok történnek, de hogyan? Az válasz erre, hogy "a coachingban a tudatosság, a célok pontos tisztázása által konkrét, új megoldások születnek"? Szerintem nem.
A szerző utolsó kérdésének bevezetője így szól: "A coachingot csak egy nagyon szűk réteg ismeri nálunk, és nem hinném, hogy a jövőben ez megváltozna." Ha rajta múlik, ez így is marad.
Üdvözlettel
Telekes Andor
(régi és továbbra is hűséges olvasójuk)
Mérő László: Maga itt a tánctanár? (A nagy számok törvénye)
Magyar Narancs, 2011. május 26.
Mérő László sokoldalú ember, aki MaNcs-beli időszakos rovatában szívesen fogalmaz meg kategorikus állításokat a legkülönbözőbb szaktudományok illetékességi körében. Jól emlékszünk, amikor vagy két évvel ezelőtt egy elemi magyar népzene-tudományi kérdésben Kodály Zoltánnal is bátran szembement. Akkor az egyik legtekintélyesebb magyar zenetudós, Kárpáti János látta szükségesnek azt, hogy olvasói levélben helyreigazítsa őt. Mérőnek talán rosszulesett a kioktatás, s miután időközben a szélsőjobboldaliakkal való nyilvános vitázás kívánatos módjára vonatkozó nézeteivel - illetve ez irányú példamutatásával - is vihart aratott, most visszakanyarodott a matematikához; végül is a gömb és a tórusz topológiájának ismertetése során korábban elkövetett baklövésének emléke már halványodóban van.
Legutóbbi írásában többek között a számegyenesen, a síkban és a térben történő véletlen bolyongással kapcsolatban terjeszti az ismeretet. Sajnos azonban itt is egy - ráadásul nyilvánvalóan - hamis állítással fűszerezi írását. Szerinte - terjedelmi okokból rövidítek - ha a számegyenesen dülöngélő részeg minden lépésben egyenlő valószínűséggel lép egy-egy egységnyit balra vagy jobbra, akkor otthonától bármilyen messziről indul is el, "a nagy számok törvényéből következik, hogy még így is biztosan hazajut előbb-utóbb". Természetesen nem jut biztosan haza; ugyan mi garantálná, hogy "biztosan" nem fog a végtelenségig mindig csak egy irányba, a céltól elfelé lépni? Vagy hogy nem fog az idők végezetéig "kettőt jobbra-kettőt balra" csárdásozni, s ezáltal lényegében helyben maradni? (Elárulom: végtelen sok olyan végtelen lépéssora van, amelyeket követve még a távolból sem láthatja többé a háza tetejét.)
Mérőnek azt kellett volna írnia, hogy ittas hőse 1 valószínűséggel hazakeveredik véges számú lépésben (ahogyan pár sorral lejjebb, a térbeli bolyongásról szólva maga is operál a valószínűség fogalmával). Példája ugyanis éppen annak a ténynek egyik szemléletes illusztrációja, hogy az 1 valószínűségű esemény és a biztos esemény nem ugyanaz. (Amikor, évtizedekkel ezelőtt, még vizsgáztattam valószínűség-számításból, erre a különbségre példát kérni a közepes nehézségű mentő kérdések közé számított.)
Szőrszálhasogatás? Nem, már eleve nem az; de nem lehet éppen a valószínűség-számítás elemi fogalmairól úgy szólni, hogy e fogalmakat hozzávetőlegesen használjuk, összemossuk egymással. Világos, hogy egy rövid cikkben nem lehet mindent elmagyarázni. Ám azzal kapcsolatban sem írhatunk le hamis állításokat, amit történetesen nem magyarázunk el. A jó példa előttünk áll: a magyar matematikai ismeretterjesztés olyan klasszikusai, mint Péter Rózsa (Játék a végtelennel), Rényi Alfréd (Dialógusok a matematikáról) vagy Grätzer György (Elmesport egy esztendőre) legszemléletesebb, legszuggesztívebb és legszórakoztatóbb lapjaikon is játszva tettek eleget az egzaktság követelményének.
Malina János
okleveles matematikus
