Vélemény

A kormány egyéves késlekedés után végre megegyezett a Bankszövetséggel a devizahitelesek megmentéséről. A bombasztikus nevű Otthonvédelmi Akcióterv kivételesen nem diktátumon alapul, és az annak idején rosszul döntő adósokat nem kívánja a jó adósok és a hitelt fel sem vevők pénzéből kistafírozni.

Ravasz, perverz és kegyetlen gyilkos volt, a gyengébbek elleni zabolátlan erőszak mestere. A róla írt panegiriszek szerb héroszként, az évszázados török- és egyébellenes nemzeti küzdelmek hőseinek reinkarnációjaként festették le, s helyét a történelem legnagyobb hadvezéreinek sorában jelölték ki, aki már-már mágikus képességeit a megkínzott, kifosztott szerb nép önfeláldozó szolgálatába állította. ' maga talán még e rettentő ostobaságokat is komolyan gondolta; de afelől semmi kétségünk nem lehet, hogy mélyen hitt a "szerbség" felsőbb- és az egyéb fajok, a "töröknek" nevezett bosnyákok, az albánok, a horvátok alsóbbrendűségében. E meggyőződése, amely az ellenség emberi mivoltát is eltagadta, tette képessé az üzemszerű gyilkolásra.

Mára úgyszólván bizonyításra nem szoruló közhellyé vált, hogy a válsággal együtt valamilyen ideológia is "megbukott". Azt nem lehet pontosan tudni, hogy mit jelent a bukás, mindenesetre sok politológus, filozófus és szociológus szereti a modern történelmet ideológiai, világnézeti korszakokra bontani (alighanem szakmai hiúság), s így egy látványosnak ható eseménysor után megkeresni az előtti-utáni korszak nevét. Ez az igyekezet önbeteljesítő jóslatként is működik, hiszen miután nevet adtunk a gyereknek, már van is miről beszélni, mégpedig jó sokat. S minél többet beszélünk valamiről, annál valóságosabbnak hat. Nos, a megbukott gyerek neve, vagy nevei: neoliberalizmus, piaci fundamentalizmus, thatcherizmus, reaganomics, chicagói iskola. Ezek ostorozása ma annyira közhelyes, hogy nem is vall intellektuális jó modorra, ha valaki nem így tesz.

A magyar politika legsúlyosabb komplexusát Gyurcsány Ferencnek hívják. Gyurcsány jelenléte, múltja, jövője, aktivitása annyi mindenkinek szúrja a szemét, oly sokakban kelt indulatokat, félelmeket vagy épp szorongást, mint valószínűleg senki más a jelenlegi magyarországi politikai színpadon. Egy, a népszerűségi listák legalján tanyázó bukott miniszterelnök esetében ez némiképp meglepő fejlemény: ugyan mivel képes maga körül folyamatosan indulatokat kavarni, félelmeket gerjeszteni, pártvezetését az őrületbe kergetni, és a közvéleményt izgalomban tartani, hogy Facebook-bejegyzéseiről úgyszólván élőben tudósít a napi sajtó? Mitől olyan izgalmas ez az ember, hogy liberális kritikusai - akik ország-világ előtt nevetségessé vált, megcsalt szerelmesekként talán a legszenvedélyesebben utálják - folyton azt róják a szemére, hogy úgymond elszívja a levegőt az igazi liberális újjászületés hírnökei elől? Mintha legalábbis valamilyen különleges képessége volna a számára adott tér kitöltésére, a közérdeklődés szabad vegyértékeinek lekötésére, a közönség kábulatban tartására. És közben - kétség nem fér hozzá - folyton csal, trükközik, mániákus igazmondásával saját táborát gyengíti, hatalmi intrikál és platformot épít, szétver és összetapaszt, mozgósít és lebénít, felemel és a mélybe taszít, a nem kívánt rész törlendő. Tamás Gáspár Miklós a múlt heti Narancsban közel négy oldalon át taglalta ennek a jelenségegyüttesnek az összetevőit és a Gyurcsány-mítosz mozgatórugóit, hogy végül, ha jól értem, oda jusson, hogy Gyurcsány ideálisan testesíti meg a kommunista-kapitalista archetípusát, amelyet ki-ki saját ízlésének és történelmi szocializációjának megfelelően a legkisebb intellektuális erőfeszítés árán a legnagyobb élvezettel utálhat. Gyurcsányt a felvilágosodás ellenfelei pusztítják el, mondja TGM, ami érző szívű embernek akkor is fáj, ha az általa folytatott álbaloldali-neoliberális politika végső soron maga is felvilágosodásellenes (hatásmechanizmusait nézve pedig voltaképp emberiség elleni bűntettnek tekinthető). De TGM vajon miért nem tartja mindezt a dolgozó nép vérén élősködő kapitalista piócaelit tágabb történelmi összefüggésben érdektelen egymás közti leszámolásának? Gyurcsány, úgy tűnik, mindenkinek megmozgatja a fantáziáját.

Kert-Magyarország 2.0 Magyar Narancs, 2011. május 19. Kedves Narancs, nyugtassatok meg, hogy amit a kollégátok összeszedett, az csupán rossz tréfa, és a kormányban senki nem gondolja azt, hogy a magyar mezőgazdaságot - és közvetve a magyar gazdaságot - az önellátó gazdálkodás húzza majd ki a bajból.

"Ma meg fogsz, eb, halni." Szidi Ahmed basa Linczigh János kolozsvári királybírónak, 1660 A Gyurcsány-eset vizsgálatát többféle szemszögből is el lehet végezni. Én az ügy ideológiakritikai elemzésére vállalkozom. Mivel Gyurcsány személye és tevékenysége a politikai harcok középpontjában áll, természetesen gyáva dolog volna az állasfoglalást kikerülni, ezért egyszerűen leírom a véleményemet a közkeletű polémiákban fölvetett kérdésekben, hogy rátérhessek voltaképpeni témámra.

A kormány társadalmi vitára bocsátotta a fogyatékos személyeket ellátó nagy létszámú intézmények kitagolásának koncepcióját. Ezzel a magyar kormányok 1998 óta adósak, akkor döntött ugyanis az Országgyűlés arról, hogy a 100-200 főt befogadó nagy létszámú tömegintézményeket meg kell szüntetni, és helyettük emberhez méltó életkörülményeket nyújtó szolgáltatásokat kell biztosítani a fogyatékos állampolgárok számára.

Nehéz így, menet közben megmondani, hogyan is áll az új Magyarország megteremtéséért zajló harc, hiszen a kormány célkeresztjébe kerülő társadalmi csoportok és intézmények folyamatosan változnak. Egy ideje például a bírókat ütik, és persze ebből a szép feladatból sem maradhatott ki Lázár frakcióvezető, mondván, miért ne mennének korábban nyugdíjba ezek is, amikor a tűzoltók meg a rendőrök úgyis később fognak, vagy valami hasonló - már ha jól értjük az érvelést. Csak hát az igazságszolgáltatás, amire az Orbán-csapat láthatóan ráizgult, a demokratikus intézményrendszer utolsó védvonala - ha ez nincs, a polgári demokrácia intézményrendszere puszta díszletté válik.

Megjelenésünk napján raportra megy a Nemzeti Színház igazgatója, Alföldi Róbert Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszterhez. Mindenki tudja már, miért, de vegyük át még egyszer. Azért, mert a színház évadértékelő sajtótájékoztatóját tartván a múlt héten azt találta mondani, a Nemzeti (ez már a harmadik ilyen a történet legelején) 1 Televízió - a direktor esetleges lemondási szándékát firtató - riporterének, Sinkovits Szilviának, hogy "önnek pedig kívánok ilyen orális szexet, innentől kezdve egész életében". Feltehetően olyat, amilyet az ő Madách-adaptációjában láthat a nagyérdemű.

Rombolják a politikai intézményrendszerünket! Hatalmuk kiszélesítésének alárendelik a jó kormányzás elveit! Törvényalkotásuk, sőt alkotmányozásuk nívótlan! Alapvető jogelveket rúgnak fel!! Alkalmatlan embereket neveznek ki és betonoznak be valószínűtlenül hosszú időre fontos stallumokba!! Gazdaságpolitikájuk megalapozatlan, kockázatos és kiszámíthatatlan!! Nem temetik, hanem mélyítik az ideológiai árkokat!! Szét akarják darabolni volt iskolámat!!! És... és... és... Bocsánat, itt a publicista az idestova egyéves Fidesz-kormányzásra érzelmi töltéssel tekintő, valaha vele szemben nagy reményeket tápláló énje a hiperventilációtól hörögve, elkékült fejjel elájult.

Bő háromszáz évvel ezelőtt Jakob Bernoulli, a híres svájci tudósdinasztia talán legtehetségesebb tagja felfedezte a nagy számok törvényét. Ez a törvény tisztán matematikai tétel, mégis valahogy átment a köztudatba. Kérdezgettem róla az egyetemistákat, akik bár nem tanultak róla matematikából, többnyire mégis ismerték ezt a kifejezést, és adtak is rá valamiféle magyarázatot. E magyarázatok általában valamiféle hétköznapi bölcsességet fejeztek ki, meglehetősen homályos formában. Például: a nagy számok törvénye szerint aki sokat játszik, az előbb-utóbb nyer. Vagy: a nagy számok törvénye szerint mindenféle furcsaság, ami egyáltalán előfordulhat, valahol, valamikor elő is fog fordulni.

Egy nem hívő nézi a boldoggá avatást Magyar Narancs, 2011. április 21. A.

Tény, hogy a 2012. január 1-jén hatályba lépő alaptörvény 44. cikk (3) bekezdése értelmében a Költségvetési Tanácsnak (KT) jogában áll megvétózni Magyarország költségvetését. Tény, hogy az alaptörvény 3. cikk (3) bekezdés b) pontja értelmében a köztársasági elnök feloszlathatja az Országgyűlést, ha az adott év március 31-ig nincs központi költségvetés. Még nem tény, de mérget lehet venni arra, hogy 2014-ben és 2015-ben a KT tagjai egytől egyig Orbán Viktor bizalmasai lesznek. Az Orbánt és pártját esetlegesen leváltó új kormánynak számolnia kell azzal az eshetőséggel, hogy a KT megvétózza a költségvetést, majd Schmitt Pál feloszlatja az Országgyűlést, és új választást ír ki.