Vélemény

Orbán Viktor az EP-választást értékelő Fidesz-kongresszuson a Monty Python társulat Gyalog galoppjának egyik jelenetét idézve üzente a nyilvánosságnak, hogy a tönkrevert szocialistákkal nem lesz semmiféle kiegyezés. Arra viszont nem sok szót vesztegetett a pártelnök, hogy a Fidesz miként viszonyul a 427773 szavazatot besöpört Jobbikhoz, pedig a filmből erre is citálható lett volna egy találó jelenet: az, amelyikben a kerekasztal lovagjai mindaddig nem hiszik el, hogy a jelentéktelennek tetsző nyúl valójában veszélyes rájuk nézve, amíg az le nem harapja egyikőjük fejét. Ahogyan a filmben Arthur király "a nyúlon túl" keresi a fenevadat, úgy hadakozik a Fidesz a Jobbiknál is rosszabbnak feltételezett MSZP-vel.

Az európai baloldal márpedig nem bukott meg. Mindössze annyi történt, hogy találtak legalább két tucat olyan ügyet, amikkel esélyük sem volt nyerni. Legalábbis ezzel sommázta az uniós választások eredményét egy amerikai barátom, aki egyébként komoly lehetőségeket lát a világ legnagyobb Star Trek-múzeumának összehozására az EP strasbourgi épületében - arra az esetre, ha az EU egyszer tényleg szétesne.

Most lopnak vagy nem lopnak? És kik lopnak, ha lopnak? A főváros azt mondja: kerüljön 12 milliárdba! Jobban mondva 14,8 milliárdba - ha a Margit híd nettó felújítási költségeihez (a 12-höz) még hozzászámolunk ezt-azt, mint az ideiglenes villamospálya egymilliárdját, aztán a tartalékot (amit a források egy részét, konkrétan 6 milliárdot biztosító unió követel), meg a szobrok felújítását (újabb 1,8 milliárd), ennyi jön ki. A főváros ugyan jobban tenné, ha nem mondana előre összeget, mert ha például szeretnék egy anyakocát venni a piacon, és az anyakocanepper tudja, hogy mennyi pénz van nálam, biztosan annyit kér el, vagy inkább: annyit biztosan elkér. Az anyakoca itt behelyettesíthető egy Duna-híddal, de ne próbáljanak átkelni rajta Pestre. Csakhogy

A hétvégén az "utolsó figyelmeztetés" szlogennel meghirdetett, száz százalékig civil tüntetésen az egyik szónok, az ugyancsak mérhetetlenül civil Tarlós István e szavakkal köszönt el gyér hallgatóságától: Szebb jövőt! Aztán lelépett a teherautó platójáról, melyet a tökéletes civilség jegyében jobbikos és árpádsávos lobogók vettek körül. Tarlós gesztusán persze felháborodott az MSZP, az SZDSZ, ahogy lenni szokott, balról mindenki, jobbról meg senki sem. Onnan ez rendben van, teljesen.

A boldogság gyakran csak azért tűnik elérhetetlennek, mert túlságosan bonyolultnak képzeljük el. Persze a kor is bonyolult, vagy legalábbis elhitettük magunkkal, hogy az. Ebben a helyzetben talán már csak a merészen szárnyaló költői képzelet képes felismerni a tartós elégedettség és lelki béke egyszerű feltételeit. Inspiráló lehet például a nagy német költő, Heine felismerése, miszerint a csendes belső derűhöz az embernek nem kell több, mint egy szerény, zsúpfedeles lak, egy jó ágy, a kamrában friss tej és vaj, az ablakban virág, az ajtó előtt néhány sudár fa, és ha Isten teljessé akarja tenni a boldogságát, akkor megadja azt az örömöt, hogy azokról a fákról az ember hat vagy hét ellensége lógjon. Igen.

Amikor a tévériporter rákérdezett, miképp jöhetett ki az állítólag harmincszázalékos parkolásidíj-emelés eredményeképp jó néhány körzetben két-háromszoros vagy akár még magasabb díjtétel, a Parking Kft. fess vezetője elmagyarázta: nem most drága, hanem eddig volt túl olcsó. A riportalany a biztonság kedvéért még hozzátette, hogy júliusban újabb áremelés lesz.

Magyar Narancs, 2009. június 4. Tisztelt Szerkesztőség! Mérnökember volnék, nyugdíjas, vizes, ahogy mi szoktuk mondani, öntsünk tiszta vizet a pohárba! Pontokba szedve mondanám el, mit értek ezen, mérnökember lévén. Egyetértek a T.

Lapzártánk előtti pénteken az agrártárca hivatalosan is elkönyvelte azt, amit mindenki tudott: az ország egész területét rendkívüli aszály sújtja. A vis maior helyzet bejelentésének gyakorlati következménye az lesz, hogy az érintett gazdaságok élhetnek a részben saját befizetéseikből, részben az állami keretből kialakított katasztrófaalap kárenyhítési lehetőségeiből. Az újabb, immár riasztóan csapadékmentes tavasz ezentúl alighanem újragondoltatja az illetékesekkel a globális és helyi klímaváltozásra adható válaszokat. Bőven akadna min töprengeni.

Az tulajdonképpen természetes, hogy a múlt heti európai parlamenti választáson alig esett szó az Európai Unióról meg azokról az ügyekről, amikkel a 22 magyar képviselőnek majd foglalkoznia kéne. Nem csak mi vagyunk ilyen vidékiek, a legtöbb tagállamban így megy ez. Még csak nem is próbált senki úgy tenni, politikus és szavazó, mintha ez igazi európai választás lenne. Mindenütt időközi pálcatörés az épp kormányzó párt felett.

Superbrands díjas a Narancs! Ismét. A Nagy-Britanniából indult Superbrands program ma már 82 országban működik, mindenhol azonos szabályok szerint. A Magyar Szabadalmi Hivatal csaknem 95 ezer nemzeti védbejegyzést tart nyilván; a marketingszakma, a média és a tudományos élet vezető képviselőiből álló szakértők ezen adatbázis szűkített és frissített változatából választják ki az év hazai superbrandjeit.

Tisztelt Szerkesztőség! Midőn egyetértésemet fejezem ki a vezércikkel kapcsolatban, meg kell említenem, hogy a "tönkre tenni" kifejezés argóban használatos "gajra tesz", "gajra futtat" változatainak semmi köze sincsen a "gallyra futtat"-hoz (2. hasáb, 5.

Miután a Jobbik elérte, amit elért, eltöprenghetünk, miként kell viselkedni ebben a helyzetben a parlamenti vagy a parlamentbe jutásra esélyes pártoknak. Azon is el lehet morfondírozni, hogy a Jobbik kinek a hibájából vagy épp ellenkezőleg, szándékai szerint jutott el idáig, hogy a népszerűségük vajon miből fakad, kik a választói, azok kire szavaztak eddig, mit gondoltak a világról június 7-éig és mi motiválja őket most. Annál is inkább, mivel az első kérdés válaszai a másodikra adhatókkal szoros összefüggésben állnak.

A csóró Alajos százezer forintot keres havonta, Béla száznegyvenkilencezret, Cecília százötvenegyezret, Dorottya kétszázezret, a plutokrata Elemér pedig egymillió-négyszázezret. Vajon az olvasó (vagy tizenéves gyermeke) ki tudja-e számolni, mennyi ötük átlagkeresete? Ki bizony: (100+149+151+200+1400)/5=400 ezer. Amikor az ötük által alkotott kicsiny társadalomban a kormány adó alá vonja a családi pótlékot, megvonja a gázártámogatást vagy megváltoztatja a jövedelemadó-kulcsokat, az újságírók rögtön azt kérdik, hogyan hat az az átlagkeresetre. Ez persze érdekes egy csomó szempontból, de a legfontosabból, a politikaiból nem az.

Az emberi lényünkben rejtőző, genetikailag fajfenntartásra programozott állat eleve önzővé tesz bennünket: aki kapja, marja, a koncon legfeljebb rokonainkkal osztozunk. Most, a gazdasági válság okozta létbizonytalanság miatt a szocializálódásunk során magunkba szívott szolidaritás is kezd leperegni rólunk, előtérbe kerülnek önző ösztöneink.