A nyúl az! - A Fidesz és a Jobbik viszonya

  • Juhász Attila
  • 2009. június 18.

Publicisztika

Orbán Viktor az EP-választást értékelő Fidesz-kongresszuson a Monty Python társulat Gyalog galoppjának egyik jelenetét idézve üzente a nyilvánosságnak, hogy a tönkrevert szocialistákkal nem lesz semmiféle kiegyezés. Arra viszont nem sok szót vesztegetett a pártelnök, hogy a Fidesz miként viszonyul a 427773 szavazatot besöpört Jobbikhoz, pedig a filmből erre is citálható lett volna egy találó jelenet: az, amelyikben a kerekasztal lovagjai mindaddig nem hiszik el, hogy a jelentéktelennek tetsző nyúl valójában veszélyes rájuk nézve, amíg az le nem harapja egyikőjük fejét. Ahogyan a filmben Arthur király "a nyúlon túl" keresi a fenevadat, úgy hadakozik a Fidesz a Jobbiknál is rosszabbnak feltételezett MSZP-vel.

Orbán Viktor az EP-választást értékelő Fidesz-kongresszuson a Monty Python társulat Gyalog galoppjának egyik jelenetét idézve üzente a nyilvánosságnak, hogy a tönkrevert szocialistákkal nem lesz semmiféle kiegyezés. Arra viszont nem sok szót vesztegetett a pártelnök, hogy a Fidesz miként viszonyul a 427773 szavazatot besöpört Jobbikhoz, pedig a filmből erre is citálható lett volna egy találó jelenet: az, amelyikben a kerekasztal lovagjai mindaddig nem hiszik el, hogy a jelentéktelennek tetsző nyúl valójában veszélyes rájuk nézve, amíg az le nem harapja egyikőjük fejét. Ahogyan a filmben Arthur király "a nyúlon túl" keresi a fenevadat, úgy hadakozik a Fidesz a Jobbiknál is rosszabbnak feltételezett MSZP-vel.

A parlamenti pártoknak ez a fajta - egyébként nem pusztán a Fideszre jellemző -, a riválist a demokráciából kiszorító, ugyanakkor a szélsőjobboldal önállóságát megkérdőjelező szemlélete teremtett a Jobbik számára az elmúlt néhány évben kedvező politikai környezetet. Míg ugyanis a legnagyobb ellenzéki párt politikusai és véleményformálói változatos összeesküvés-elméletekkel igyekeztek bizonyítani, hogy minden egyes radikális vagy szélsőséges megmozdulás az MSZP érdeke, addig a szocialisták - hogy fenntartsák saját táborukban az Orbán-fóbiát - folyamatosan a Fidesz elnökének alakját vélték felfedezni a szélsőjobboldal hátterében. Az EP-kampányban a két kisebbik parlamenti párt is pusztán eszközként tekintett a szélsőjobboldalra. Az SZDSZ az "árpádsávosokkal" szemben igyekezett mozgósítani saját szavazótáborát, míg az MDF erre reagálva az SZDSZ-t nevezte felelősnek a Jobbik erősödéséért. Mindezzel nem azt állítom, hogy az egyes parlamenti pártoknak egyenlő mértékű a felelősségük a Jobbik előretörését lehetővé tevő politikai környezet kialakításában, ám tény: ha más-más módon és mértékben is, de egyetlen parlamenti párt sem vette komolyan a szélsőjobboldalt, csupán a politikai haszonszerzés lehetőségét látta benne. Így azonban üzeneteik eleve nem lehettek működőképesek, hiszen ténylegesen nem is a szélsőjobboldal ellen irányultak, hanem elsődlegesen a parlamenti pártok egymással szemben kialakított stratégiájának feleltek meg.

*

Az EP-választás után azonban nem lesz sokáig tartható az a nézet, miszerint a Jobbik nem önálló politikai tényező. Új helyzet van, amelyben a legnagyobb kérdés az, vajon képesek lesznek-e a parlamenti pártok - mindenekelőtt a Fidesz - olyan politikára, amely gyengíti a Jobbikot. Egyelőre nem sok jel mutat erre: a politikai közbeszédben a "Ki tehet a Jobbikról?" című vetélkedő újabb fordulója zajlik, amelyben az MSZP áll vesztésre, egyrészt az elmúlt hét évben mutatott siralmas kormányzati produkciója miatt, másrészt pedig azért, mert a nyilvánosságban uralkodóvá vált az a - nem túlságosan megalapozott - nézet, miszerint a Jobbik nagyra nőtt táborát elsősorban volt szocialista szavazók képezik. (Pedig utóbbiról csak feltételezéseink lehetnek, a választói viselkedések kutatása nélkül - pusztán a választási eredményekre hagyatkozva - nem következtethetünk biztosan a szavazói mozgásokra. Minden bizonnyal vannak a Jobbik táborában volt MSZP-s szavazók is, másképp az északkeleti megyékben aligha érhetett volna el a párt ekkora növekedést. Emellett azonban azt is látni kell, hogy a Jobbik eredménye elsősorban a Fidesz eredményét befolyásolta, hiszen a radikálisok egyértelműen azokban a megyékben szerepeltek a legjobban, ahol a Fidesz relatív támogatottsága a legalacsonyabb volt. És fordítva: a Jobbik ott a leggyengébb, ahol a Fidesz a legerősebb.) Ám a választók pártok közötti vándorlásának feltérképezése - még a pontos adatok birtokában is - legfeljebb a "mi történt?" kérdésre ad választ, de arra már nem, hogy mindez miért történt.

*

Utóbbiról ma is ugyanazt gondolom, mint egy évvel ezelőtt, amikor a szélsőjobboldal szimbolikus térfoglalását, a pártpolitikával szembeállított "civilség" kisajátítására irányuló törekvését, valamint a romakérdésben mutatott aktivitását neveztem különösen figyelemreméltónak (lásd: A törvényi tiltás, a két pofon és a szélsőjobboldali veszély, Magyar Narancs, 2008. június 19.). Az EP-választás ugyanis azt mutatta meg, hogy leginkább ezek lettek a Jobbik kitörési pontjai.

A szimbolikus térben a párt hatásosan kezdte meg a Fidesz kiszorítását az úgynevezett "nemzeti oldalról", a választás estéjétől kezdve Vona Gábor következetesen arról beszél, hogy a hazai politikai paletta egyrészt a "nemzetellenes" MSZP-re, SZDSZ-re és MDF-re, másrészt a "polgári-liberális" Fideszre (ki is tette szitokszóvá a liberális jelzőt az elmúlt években?), harmadrészt a Jobbik képviselte "nemzeti oldalra" tagolódik. Ugyanúgy kívánja tehát átpozicionálni a Jobbik a Fideszt, ahogyan Orbán Viktor korábban átpozicionálta az MSZP-t és az SZDSZ-t. Csak míg a Fidesz 1998 és 2002 között elsősorban a MIÉP rendezvényeinek koreográfiáját, valamint politizálásának nyelvezetét, jelképeit sajátította ki és újította meg, addig a Jobbik most épp a Fidesz szimbolikus eszköztárát veszi át és radikalizálja tovább. Részben ennek a törekvésnek az eredménye, hogy - a MIÉP jelentéktelen maradékát, valamint a Jobbiktól is jobbra álló kicsiny keményvonalas hungarista, újnyilas csoportokat kivéve - a teljes szélsőjobboldalt integrálni tudta a párt. Ez látható volt az EP-kampányban, amikor a korábban sokszor egymás ellen acsarkodó szélsőjobboldali orgánumok és szervezetek egységesen felsorakoztak a Jobbik mögött, majd megmutatkozott a választáson a szavazótábor bővülésében, végül pedig a választás után is, amikor a Jobbik több szélsőjobboldali szervezettel együttműködési megállapodást írt alá Szegeden.

Az általános párt- és politikaellenes hangulat kihasználásában, a pártpolitikai törekvések "civil", vagy ha úgy tetszik, közvetlen demokratikus köntösbe bújtatásában ugyancsak hatásosnak bizonyult a Jobbik, amely ezen a téren is sokat tanult a Fidesztől. Ha az utóbbi polgári köröket szervez, az előbbi nemzeti egyleteket hoz létre. Ha a Fidesz "az emberekre" hivatkozik, a Jobbik a "magyarok" nevében beszél. Ha a Fidesz a közbiztonság erősítése érdekében Btk.-szigorítást javasol, akkor a Jobbik erre rögtön egy népszavazás kezdeményezésének bejelentésével kontráz. A párt politikusai - elsősorban az "álcivil" Magyar Gárda révén - sikeresen hitették el magukról, hogy egyedül ők foglalkoznak a választók mindennapi problémáival, miközben parlamenten kívüli erőként (még) nem nehezedik rájuk a politikusoknak kijáró megvetés. Különös módon ezt az imázst a parlamenti pártok is erősítették, és erősítik jelenleg is azzal, hogy azt állítják: a Jobbik valóságos kérdéseket vet fel, csak éppen rossz válaszokat ad rájuk.

Ezzel szemben persze az figyelhető meg, hogy a Jobbik nem tesz fel kérdéseket, pusztán kihasználja a meglévő társadalmi feszültségeket a legprimitívebb üzenetek megfogalmazásával. Ez a politika pedig nem tesz megvitathatóvá semmiféle tabukérdést, épp ellenkezőleg: élezi a konfliktusokat, kibeszélhetetlenné teszi a problémákat. Ezt jól érzékeltette az elmúlt két-három évben az a cigányellenes kampány is, amely a Jobbik első számú kitörési pontjának bizonyult. Egyértelmű ugyanis, hogy az EP-választáson a pártra leadott szavazatok aránya azokban a megyékben volt kiemelkedő, amelyekben a legmagasabb a cigány népesség aránya. A cigányellenes kampány azokon a területeken és településeken volt a leghatékonyabb, ahol a mindennapok része az etnikai feszültség, illetve ahol nagy a cigány betelepüléstől való félelem.

*

A Jobbik összességében jól használta ki a lehetőségeit, további erősödésére is megvan minden esélye, és ez kétségkívül a saját politikai teljesítménye. Nyilvánvaló, hogy az elmúlt húsz év hibái, mulasztásai és a parlamenti pártok által mára kialakított politikai környezet együttesen ágyaztak meg mindennek, de ettől még a Jobbik előretörése leginkább saját politikája felől nézve érthető meg. E nézőpontból tisztán látható az is, hogy a párt miként radikalizálja a Fidesztől átvett politikai eszközöket, elsősorban épp a Fidesz ellenében. A legnagyobb ellenzéki párt meglehetősen eszköztelennek tűnik ezzel szemben, igyekszik magabiztosnak láttatni magát, de zavar érzékelhető. "Egy a tábor, és hatalmas. Egy a zászló, és büszkén, magasan leng. És az van ráírva, hogy hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!" - fogalmazott Orbán Viktor kongresszusi beszédében. Vajon mi az oka annak, hogy a Fidesz elnöke annyira patetikusan beszél stratégiája győzelméről, mint még soha? Vajon mit kompenzál ez a veretes retorika? Igaz lehet persze, hogy a soron következő országgyűlési választáson nem kérdéses a Fidesz győzelme. De addig is hogyan fog politizálni a Fidesz a Jobbik ellen? Mert az EP-választás tapasztalatai alapján vélhetően kevés lesz, ha Orbán Viktor elküldi Kövér Lászlót országjárásra azzal, hogy "Eredj, fiam, csapd le fejét!".

A Fidesz legnagyobb politikai ellenfele az EP-választás óta nem a Jobbikon túl van, hanem a Jobbik az. És ha Orbán Viktor tényleg úgy próbálja gyengíteni a szélsőjobboldalt, ahogy eddig, akkor - az angol abszurd humor másik nagy klaszszikusát, Douglas Adamset idézve - azt írhatja majd a zászlóra: "Nyugi! Minden a legnagyobb rendben csúszik ki a kezeim közül..."

A szerző a Political Capital Institute igazgatóhelyettese.

Neked ajánljuk