A belga ügyészség szerint Szájer hátizsákjában drogot találtak

  • narancs.hu
  • 2020. december 1.

Villámnarancs

A közlemény 1961-es születésű, S. J. monogramú személyként azonosítja a férfit.

Kedd délután közleményt adott ki a brüsszeli ügyészség a pénteki bulival kapcsolatban, ami a belga sajtó értesülései szerint egy szexparti volt, és amelyen diplomaták mellett egy magyar EP-képviselő is jelen volt, írja a 444.hu.

A brüsszeli ügyészség azért ad ki közleményt, mert a mai nap folyamán nagyon sok megkeresést kaptak. Azt írják, hogy pénteken este fél 10 tájban kaptak bejelentést a szomszédoktól, akik úgy gondolták, hogy egy Steenstraat-i helyiségben megsérthetik a járvány miatt elrendelt gyülekezési szabályokat. A rendőrség így a helyszínre vonult, ahol nagyjából 20 embert talált, ketten közülük igazolni tudták diplomáciai mentességüket.

Egy járókelő jelezte a rendőröknek, hogy valakit látott az ereszcsatornán leereszkedni. A járókelő végül azonosította a férfit, akinek véres volt a keze, feltehetőleg azért, mert a menekülés közben megsérült. A férfi hátizsákjából kábítószer került elő és mivel nem volt nála semmilyen irat, amivel azonosítani tudta volna magát, a rendőrség elkísérte a lakhelyére, ahol a férfi végül azonosította magát - egy diplomataútlevéllel.

A közlemény 1961-es születésű, S. J. monogramú személyként azonosítja a férfit. A buliban megjelentek esetében a koronavírus miatt elrendelt szabályok megsértése miatt vettek fel jegyzőkönyvet, míg S. J.-t a kábítószerekre vonatkozó törvények megsértésével is megvádolhatják, de mielőtt bármiféle eljárás elindulhatna, a diplomáciai és a parlamenti mentességének felfüggesztése kell, írja a lap.

Ahogy azt mi is megírtuk, Szájer József közleményt adott ki, amelyben elismerte, hogy részt vett a bulin, bár ő "házibuliként" hivatkozik rá, és azt is elmondta, hogy:

"A rendőrségi igazoltatás után jeleztem, hogy képviselő vagyok, mert igazolvány nem volt nálam, a rendőrség az eljárást lefolytatta, szóbeli figyelmeztetésben részesítettek, majd hazavittek."

A kábítószerre is kitér a politikus, ám arról azt írja közleményében:

Kábítószert nem fogyasztottam, a rendőrségnek helyben felajánlottam, hogy készüljön hivatalos teszt, de ezt nem tették. A rendőrség szerint extasy tablettát találtak. Az nem az enyém, arról hogy ki és miképp helyezte el nincs tudomásom. A rendőrségnek erről nyilatkozatot tettem."

Szájer József elismerte, hogy részt vett a brüsszeli házibulin

Állítása szerint "házibuli" volt és nem fogyasztott kábítószert. Közleményben reagált Szájer József azokra a sajtóinformációkra, amelyek arról szóltak, hogy péntekről szombatra virradó éjszaka Brüsszelben a rendőrség felszámolt egy szexpartit, amelyen több diplomata és egy magyar, azóta lemondott európai parlamenti képviselő is jelen volt.

Figyelmébe ajánljuk

Dr. Archipelago

  • - turcsányi -

Az 1976-os svédországi választások kampányidőszakában Olof Palme miniszterelnök ismét 1973-as kihívójával, Thornbjörn Fälldinnel vitázott.

Magától nem jutott eszébe

A francia irodalom fenegyereke vagy punkja a regényeiben kritikusan és saját tapasztalatai alapján ábrá­zol­ja a társadalom peremére szorult emberek életét. Szegény és diszfunkcionális családban élt, de tizenévesen megszökött, hogy a groupie-k életét élje. Csoportos nemi erőszak áldozata lett, majd prostituáltnak állt és függőségekkel küzdött. 1994 óta az írásból él. Új regényének fő motívuma a #metoo.

Mint a talajvíz

Hetvenes évek vége, isten tudja, milyen fejtágító, polgazd, gazdaságföldrajz, valami. Az előadó föláll a katedrára, kezében krétával a táblához lép, és felrajzol egy csinos grafikont, két égnek meredő egyenessel: a vízszintes tengelyen az évszámok, a függőlegesen valami baromság, népboldogság, országsiker, világmegváltás, ilyesmi.

49 117

Itt valaki belülről bomlaszt. Vagy csak simán hülye. Bármelyik is, nem volt jó ötlet Orbán Viktor kampánycsapata részéről „exkluzív részletekkel” bemutatni, milyen hősies munkát végzett a kormány a koronavírus-járvány idején.

A vesztes győztes

Izrael a tűzszünettel súlyos árat fizet a túszok kiszabadításáért. De valójában az október 7-i katasztrófát előidéző vétkeiért büntetik: a gázai határ elhanyagolásáért, a figyelmeztető jelek semmibe vételéért, a hibás katonai döntésekért, a Hamász alulértékeléséért. A hübriszért.

Búcsú az egyezménytől

  • Jávor Benedek

Hivatalba lépését követő egyik első intézkedéseként Donald Trump valóra váltotta azt, amit sokan – támogatói és ellenfelei közül egyaránt – vártak tőle. Látványos gesztussal bejelentette az Egyesült Államok kilépését az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését célzó párizsi egyezményből.

A pokol kapui

Milyen kormányzati, helyhatósági és közigazgatási intézkedések segítették Magyarországon a zsidók elűzését és haláltáborokba küldését? Milyen volt az élet a gettókban? Az akkori békési megyeszékhely, Gyula mindennapjain keresztül idézzük föl a hétköznapok borzalmát.

Itt a szabály, hol a szabály

Bár Csák János tavaly júniusi lemondásával úgy tűnt, süllyesztőbe kerül a miniszter fő művének tartott kulturálistörvény-tervezet, utóda, Hankó Balázs felügyeletével a botrányos szöveg több eleme is átszivárgott egy salátatörvénybe rejtve. Mit mutat a kulturális szféra körüli újabb kormányzati barkácsolás?

Budapest bejelentkezett

Élve elővásárlási jogával, a főváros elhappolná az arab befektetők elől a rákosrendezői fejlesztési területet, a kormány pedig próbálja leszerelni Karácsonyékat. A helyzet jogilag is igen zavaros.

Nincs az a pénz

Első pillantásra drasztikus az ösztöndíjas férőhelyek számának csökkenése, a minisztérium viszont felsőoktatási „hozzáférési fordulatról” beszél. Ám alaposabb vizsgálat után sem lehetünk nyugodtak, miután a diplomások arányát tekintve csaknem sereghajtók vagyunk az unióban.