A Fidesz ezt is kimondta: a menekülteknek kell majd adni a romák felzárkóztatására szánt pénzeket

  • narancs.hu
  • 2018. március 11.

Villámnarancs

Ráadásul az a Balog Zoltán miniszter bökte ki ezt, aki felügyeli a felzárkóztatási programok egy részét.

A Fidesz virtuális valóságában már mindenünket veszélyeztetik a menekültek, akik egyébként nincsenek itt, nem kell őket tömegesen befogadni, Soros György nem utaztatja őket, és helyi migránsszervező irodái sincsenek. A kormánypárt a kamu rezsicsökkentésen és az Erzsébet-utalványok kipostázásán kívül érdemleges választási ígéretet nem igazán tud és/vagy nem akar felmutatni, inkább sorra jönnek elő a hajmeresztő hazugságokkal. Szombat este Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere – a főnökét követve – előkapta farzsebéből a cigány kártyát, és a köztévének azt nyilatkozta, hogy:

Európában a migránsok befogadásának legnagyobb vesztesei a szegények, a rászorulók lesznek, Közép- és Kelet-Európában pedig a romák, mert az ő integrációjukhoz szükséges pénzt fogják elvenni és odaadni a migránsoknak.

Mondd el te is! Nem jut pénz a romáknak, mert Soros

Mondd el majd te is! Nem jut pénz a romáknak, mert Soros

Fotó: MTI


Balog Zoltán erről Heidelbergben beszélt az m1 riporterének, a miniszter a német városban részt vett és beszédet mondott A roma szabadságharcosok 1956-ban című kiállítás megnyitóján. Az MTI szerint a megnyitón a miniszter azt is elmondta, hogy „A romák évszázadok óta együtt élnek velünk a Kárpát-medencében, részei kultúránknak és életünknek, együtt éltük át a történelem rossz és jó időszakait, együtt küzdöttünk a harcokban 1848-ban, 1956-ban és 1989-ben is”.

Sajnos, a Magyar Távirati Iroda beszámolója azt már nem említi, hogy Balog magával vitte-e azt a Farkas Flóriánt, aki még mindig roma ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott, miközben az általa képviselt cigányság helyett elsősorban a saját felemelkedésén dolgozott az elmúlt években.

Itt a tuti recept: csalj, lopj és hazudj, nem számít, a Fidesz így is beültet a parlamentbe

A kormánypárti listán a legvállalhatatlanabb politikusnak is jut hely. Szerdán vált nyilvánossá a Fidesz országos választási pártlistája, amely kapcsán azon kívül, hogy Lázár János és Rogán Antal kissé hátrébb szorult, az is feltűnő, hogy olyan régi motorosok, mint Budai Gyula vagy Répássy Róbert minden bizonnyal nem jutnak majd be a parlamentbe.

 

 

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.