A Zsolnay Negyed vezetőinek tudatáig is eljutott, nem mindegy, milyen hőmérsékleten tartják a Munkácsy-képeket

  • narancs.hu
  • 2019. augusztus 10.

Villámnarancs

Mobil klímákkal próbálják biztosítani a megfelelő hőmérsékletet, miután kedden elromlott a központi klímaberendezés, és bejárta a sajtót, hogy 30 fokban tartják a nemzeti kincseket.

Néhány napja a Szabad Pécs nyomán arról számoltunk be, hogy 30 fok körüli hőmérsékleten tartják a pécsi Zsolnay Negyed m21 Galériájában a Munkácsy-kiállítás képeit.

Bár az intézmény vezetői érdekesen nyilatkozva hárították már a probléma felvetését is. Magyar Attila a Zsolnay Negyed gazdasági igazgatója azt közölte a lap munkatársával, hogy „írja nyugodtan a hülyeségeit, és a harminc fokjait, ő szarik rá.“ Vincze Balázs ügyvezető igazgató pedig elismerte ugyan, hogy meghibásodás miatt egy ideje nem működik a klíma, de szerinte a magas hőmérséklet nem károsítja a festményeket, a páratartalom megfelelő szinten tartása a legfontosabb, azzal pedig nincs probléma.

Miután bejárta a sajtót a Munkácsy-képek nem éppen megfelelő körülmények közötti bemutatásáról szóló hír. A kormányközeli sajtót bevetve mégis inkább mosdatja magát az intézmény.

Valaki mégiscsak megsúghatta a Zsolnay Negyed szakértő vezetőinek, hogy márpedig tényleg károsodhatnak a képek 30 fokban, nem biztos, hogy jót tesz a forróság a nemzeti kincsként számon tartott festményeknek.

Ezért a Magyar Nemzet nyomán nyomatékosít az MTI, miszerint nincsenek veszélyben a pécsi Munkácsy-kiállítás képei, mert a tárlatnak otthont adó m21 Galériában átmenetileg mobil klímákkal próbálják biztosítani a megfelelő hőmérsékletet, miután kedden elromlott a központi klímaberendezés.

Az intézmény közlése szerint a meghibásodott klímarendszer miatt néhány napig 28-31 fok is volt a Zsolnay Negyedben található létesítményen belül, és tartani lehetett attól, hogy magas lehet a páratartalom. Állítólag a szakemberek azonnal elkezdték a helyiség szellőztetését és a páratartalom ellenőrzését, ami a határértéken belül van, vagyis nem károsítja a festményeket.

A kiállítást szervező Zsolnay Örökségkezelő Nkft. ügyvezetője, Vincze Balázs szerint nincs ok aggodalomra, a képek biztonságban vannak. Az épület szigetelése kiváló, ezért a hőmérséklet-változás lassú volt, a mobil klímával pedig már megkezdték a lassú visszahűtést is.

Vinczének segíthettek rájönni, hogy nem csak a páratartalom értékei számítanak egy kiállítótérben a festmények tárolását illetően, az pedig egyébként nem elhanyagolható módon függ a hőmérséklettől.

A kormánylap szakértőt is kerített, hogy bizonyítsa, nincs baj. Szentkirályi Miklós festményrestaurátor – aki korábban dolgozott Munkácsy Krisztus-trilógiáján is – a lapnak elmondta, hogy a rövid ideig tartó kicsit magasabb hőmérséklet és páratartalom nem árthat meg a festményeknek, de hosszú távon nagyon oda kell figyelni az egyenletes hőmérsékletre és páratartalomra. A Munkácsy-képeknek 18-22 Celsius-fok az optimális, és 30-40 százalékos páratartalmat kell biztosítani.

A pécsi Munkácsy-kiállításon a festő 58 művét mutatják be, köztük olyanokat is, amelyeket korábban még nem állítottak ki. Látható az egyik legismertebb Munkácsy-mű, az Ásító inas is.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.