Áder János újévi köszöntője annyira unalmas volt, hogy tulajdonképpen örülnünk kellene neki.
Örülnünk, hisz egyetlen olyan kijelentése sem volt, ami bárkit sérthetett volna; korrekt volt és kiegyensúlyozott, mintha szövegírói kizárólag arra helyezték volna a hangsúlyt, hogy még véletlenségből se gondolja senki, hogy Áder a Fidesz embere lenne – pedig pár nappal ezelőtt már ismertté vált, hogy Orbán Viktor és a párt a következő elnöki ciklust is vele képzeli el.
Ha viszont efelől nézzük, kicsit tán dacos is volt ez az elnöki beszéd, hiszen Áder azontúl, hogy 2016 egyik legnagyobb sikerének a foci Eb-t nevezte, legtöbbet az 1867-es kiegyezés évfordulóját emlegette. S ez ahhoz képest, hogy Orbán a „lázadás évének” tekinti 2017-et, nos, valóban a megtestesült szembefordulás, legalábbis, ha komolyan úgy gondolnánk, hogy Áder merészel akár gondolni is ilyesmire, s afféle 21. századi Deák Ferencként mindenkivel szeretne „kiegyezni”. Orbán ilyet soha nem tenne.
De ne legyenek illúzióink. Áder mint a Haza Bölcse kimerül abban, hogy bölcsen hallgat. Vagyis gyáván.
