Az államtitkár intelme a vezető típusú emberekhez

  • narancs.hu
  • 2016. július 21.

Villámnarancs

„Az anyaság elképesztően klassz dolog.”

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Dél-alföldi Talentum Akadémia (DELTA) nyári egyetemén okfejtett.

Az MTI tudósítása szerint Novák arról beszélt, hogy a vezető típusú embereknek feladatuk, hogy befolyást szerezzenek, és így bizonyos területeken változást tudjanak véghezvinni.

Nos, Novák vezetőként  – ahogy az a tudósításból kiderült –  azt tekinti a legfőbb feladatának, hogy

„megszülessenek a vágyott gyerekek”.

Az államtitkár persze nem úgy értette, hogy neki, hanem úgy általában a magyaroknak, ezért „azon dolgoznak, hogy feltárják, mi akadályozza az embereket a gyerekvállalásban, és amin lehet változtatni, azon módosítanak”.

false

Igaz, hogy ezzel kapcsolatban semmi konkrétat nem tudott mondani, ha csak azt nem, hogy „a jogszabályok szintjén minden adott arra, hogy a gyermek megszületése utáni hatodik hónaptól az apa maradjon otthon, és minél aktívabb részt vállaljon a gyermeknevelésben”, így hát saját példájával próbálta meggyőzni hallgatóságát.

„A karrier és a gyermekvállalás kérdéséről szólva az államtitkár úgy fogalmazott: egy vezető típusú embernek is érdekes lehet a saját gyermekének motiválása, irányítása. Szerinte az anyaság elképesztően klassz dolog” – olvassuk a tudósításban, és azóta is az jár a fejünkben, hogy Novák Katalin tényleg ennyire naiv, vagy csak szimplán cinikus, mint államtitkár társainak java?

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.