Demjén, Tankcsapda, Balázs Fecó… – Ők a magyar könnyűzene legnagyobb vesztesei, akik a kormány segítségére szorulnak

  • narancs.hu
  • 2020. augusztus 5.

Villámnarancs

Felkészül Ákos, Nagy Feró, Pataky Attila és az Omega…

Elsőre úgy tűnik, hogy Szentkirályi Alexandra, a médiaszakos gólyákat parodizálja legújabb videójában, de valójában sokkal komolyabb dologról van szó. A kormányszóvivő fiatalos lendülettel arról beszélt, hogy ha már nem engedélyezik a zenés-táncos rendezvényeket, lesznek helyette ún. raktárkoncertek (ezt pár napja még garázskoncerteknek nevezték), amelyeket a Magyar Turisztikai Ügynökségre bízott 5,3 milliárdos popzenei mentőcsomagból kiosztott szupergázsikkal honorálnak. Szentkirályi immár néhány művészt is megnevezett, jelesül Demjén Ferencet, a Tankcsapdát, Tóth Gabit és Tóth Verát, illetve Balázs Fecót, vagyis csupa olyan előadót, akik minden bizonnyal legnagyobbat bukták a járvány miatt elmaradt koncerteken, és ezért a leginkább rászorulnak a kormány segítségére.

false

Noha a kormányszóvivő megemlítette, hogy „a többi zenekarról a fesztiválok szervezőivel egyeztetnek”, nem lennénk meglepve, ha a következő körben sem az ő ajánlatukkal állna elő Szentkirályi Alexandra, hanem inkább azokat sorolná fel, akik sokszoros hűségesküvel szolgáltak rá a forintokban mérhető bizalomra.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.