Magyar falu program: a kormány leginkább a jóistenre számít a vidékiek életminőségének javításában

  • narancs.hu
  • 2020. augusztus 3.

Villámnarancs

Vonzó ajánlat, főleg fiataloknak.

„A kormány mindent megtesz azért, hogy folyamatosan javuljon a vidéken élők életminősége” – jelentette ki a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára vasárnap a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejőbábán. Tállai András a Magyar falu program keretében megújult református gyülekezeti ház átadó ünnepségén azt mondta:

a kormánynak fontosak a vidéken élők.

Mindent megtesznek azért – tette hozzá –, hogy a vidéki települések ne néptelenedjenek el, és az ott élők életminősége folyamatosan javuljon.

Nos, Tállai szerint mindezt úgy lehet a leghatékonyabban elérni, hogy a kormány által földobott 219 milliárd forintból (ami jövőre 252 milliárd lesz) igyekeznek mindenkinek cseppenteni valamit. Így a hejőbábaiaknak is, akik most 15 millió forintból újíthatták fel református gyülekezeti házukat, amely Tállai szerint

„így már közösségi térként is szerepet játszik a település életében”.

Azt azért megnéznénk, hogy e nagyszerű megújhodás miatt hány olyan helyi fiatal akad a jövőben, akiket a református gyülekezeti ház programjai tartanak mindhalálig Hejőbábán.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.