Gajdics Ottó visszatért és rögtön el is celebrálta magát

  • narancs.hu
  • 2016. február 15.

Villámnarancs

A jó elnyeri jutalmát: egy egész rádiót kapott Orbán hű dalnoka. Nem fogják kitalálni, hogy kikkel támad! (De ki fogják.)

Gajdics Ottó a Lánchíd rádió főszerkesztőjeként az elsők között hagyta el a Simicska médiahajót, persze lelkiismereti okokból, mi másért? Több mint egy év telt el azóta, lassan már azt gondoltuk, hogy ő lett a G-nap lúzere, és legfeljebb a tollforgatók táborát erősítheti, ott is csak a szórakoztató szekcióban.

Nagyot tévedtünk. Gajdicsnak véget ért a szűk esztendő, meghálálták egykori bátor iszkolását; ő lett a most induló Karc FM nevű rádió főnöke. Az adó valószínűleg olyan lesz, amilyen a Lánchíd rádió volt. Vagy még olyanabb.

Gajdics Ottó a stúdióban

Gajdics Ottó a stúdióban

Fotó: MTI

Gajdics a Magyar Időknek ecsetelte az új kormányzati lármafa célkitűzéseit, hogy például „jó értelmezéseket, jó magyarázatokat, jó érveket akarunk adni a hallgatóknak azokhoz a vitákhoz, amelyek otthon, a piacon, a fodrásznál zajlanak” meg hogy „markánsan, rosszul értelmezett, az anyanyelvet pusztító politikai korrektség és mellébeszélés nélkül, nyíltan, őszintén, egyenesen”…

Hősünk arról is beszél, hogy „négy órától, miután az emberek elvégezték a munkájukat, közvetlenül velük szeretnénk beszélgeti”. Ez már döfi! Ez olyan műsorpolitika, hogy akár Orbán Viktor is kitalálhatta volna. Mert ugye 2016-ban az úgy működik, hogy az emberek délután négyig dolgoznak, aztán meg hazamennek rádiót hallgatni. Nem beszélve arról, hogy ezt a délutáni „interaktív” Gajdics úgy harangozza be, hogy „olyan kollégák fogják celebrálni, mint Bayer Zsolt, Huth Gergely, Papp Endre s jómagam”.

Mi kíváncsiak lennénk a célközönségre is. Akik élvezettel hallgatják, ahogy munka után Bayer vagy Huth Gergely celebrál nekik valamit.

(Az e heti Narancsban rádiókritikusunk értékeli majd a nyitónapon elhangzottakat.)

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.