Házon belülről ismerték el, hogy valóban majdnem összeomlott a Honvédkórház sürgősségi centruma

  • narancs.hu
  • 2019. január 24.

Villámnarancs

A hvg.hu birtokába került az a levél, amelyet Burány Béla, a Honvédkórház sürgősségi centrumának hamarosan leköszönő, megbízott vezetője küldött a kollégáinak. A levélben Burány gyakorlatilag elismeri, amit elődje, Zacher Gábor tavaly augusztusban távozása okaként nevezett meg, vagyis hogy a Honvédkórház sürgősségi osztályán katasztrofális állapotok uralkodnak. Zacher kemény szavait a honvédelmi minisztérium persze sietett cáfolni, de Burány leveléből is az derül ki, hogy Zacher reális értékelést adott a tavalyi helyzetről.

false

 

 

A hvg.hu birtokába került, január 22-én kelt levélben Burány Béla ezzel kapcsolatban a következőket írja:

"2018. szeptember 1-én egy működésképtelen SBC-t vettem át: az orvos-létszám a gyógyítási feladatok ellátásához minimálisan szükséges szint felét sem érte el, úgyhogy nem volt érvényes szeptemberi orvosi beosztás. A szakdolgozói oldal is messze elmaradt az elégséges szinttől, mennyiségében és minőségében egyaránt. Az elengedhetetlenül szükséges betegmegfigyelő monitorok, vérgáz-készülék, lélegeztető gépek, illetve egyéb alapvető eszközök (pl. EKG-k, vérnyomásmérők, hőmérők, kapnometria, stb.) teljes vagy részleges hiánya, valamint tartós működési zavarai álltak fenn. Az SBC-n már alig maradt kihasználatlan tér, ugyanakkor több fontos működési elem nem, vagy csak részlegesen, és problémásán működött (pl. triázs-helyiségek, detoxikáló, veszélyes hulladék-raktár, oktatóterem, személyzeti tartózkodók/pihenők, stb.).

Burány a tavaly nyári állapotokkal kapcsolatban említi még az irodai háttér fél éves adminisztratív lemaradását és a munkatársak krónikus fáradtságát, kiégettségét, az intézmény vezetésével szembeni bizalomvesztését is - írja a hvg.hu. A lap továbbá említi, hogy Németh Szilárd, a tárca parlamenti államtitkára még a múlt héten is tagadta, hogy a Honvédkórházban válsághelyzet lenne vagy lett volna valaha is.

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.