Hol élnek ezek? Kövér László már európai diktatúrákról fantáziál

  • narancs.hu
  • 2016. március 5.

Villámnarancs

A házelnök megint nagyot gurított. Most épp az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetemen rendezett magyar–bajor fórumon.

A migránsozástól Nándorfehérvár érintésével az „európai lélek” megmentéséig terjedő zavaros beszédről szóló tudósítást itt olvashatják, ha van hozzá türelmük, kitartásuk, netán Kövér-dekóderük, de mi ezt inkább mellőznénk.

false

 

Fotó: fidesz.hu

Csakhogy Kövér azon megjegyzését mégsem hagyjuk figyelmen kívül, amivel a profetikus hangvétel a tetőfokára hágott fel. Mert akkor ilyet bírt szólni: „Európa nem tudja megőrizni a képviseleti demokráciára alapozott politikai stabilitását, ha nem tudja fenntartani az európai középosztályt.” Meglátása szerint – így a tudósítás – „az európai országok erős és független kis egzisztenciák sokasága által alkotott középosztályainak gyengülésével megszűnik a demokratikus politikai stabilitás, és Európa anarchiába vagy diktatúrákba fulladhat”.

Még szerencse, hogy nálunk az erős és független kis egzisztenciák sokasága által alkotott középosztály 2010 óta folyamatosan erősödik. Kövér meg Orbán párhuzamos univerzumában minden bizonnyal.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.