Személyes adattal visszaélés miatt volt házkutatás Szász Jánosnál

  • narancs.hu
  • 2021. február 5.

Villámnarancs

Már korán reggel megjelentek a rendőrök a rendező lakásán.

Reggel 6 óra óta házkutatás zajlik Szász János rendező otthonában - számol be a hvg.hu.

A lapnak Szász János ügyvédje, dr. Fülöp Tamás elmondta, hogy a rendezőhöz a hajnali órákban vonult ki a rendőrség, amikor az egész család, a gyerekek is otthon tartózkodtak.

Fülöp azt mondta, hogy

Szász Jánosnak a művészeti tevékenységével kapcsolatos a rendőri intézkedés,

ami még délután fél 2-kor is zajlott. A rendőrök számítógépeket, telefonokat foglaltak le, köztük a gyerekeknek azokat a számítógépeit is, amelyeken az online oktatásuk zajlik.

Az ügyvéd a kutatási jegyzőkönyv alapján tudja csak feltételezni, hogy milyen ügyről lehet szó, amely szerinte azonban nem bűncselekmény. Másrészt a bűncselekmeny, amelyre hivatkozva a rendőrök megjelentek Szász otthonában,  a büntető törvénykönyvben található egyik legenyhébb bűncselekmény, ennek akapján a rendőri intézkedés Fülöp szerint

"tökéletesen eltúlzott es indokolatlan".

A lap úgy tudja, Szásznak egy ismert producerrel van jogi természetű vitája, ez állhat az ügy hátterében. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányságtól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a bűnügyi főosztály

személyes adattal visszaélés vétsége és más bűncselekmények gyanúja miatt folytat eljárást, amely keretében tartották a házkutatást.

Gyanúsítotti kihallgatás nem történt. 

Meg nem erősített információk alapján úgy tudjuk, Szász egy nemrég forgatott filmjével kapcsolatban merült fel a személyes adattal visszaélés. 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.