Így valósul meg a kormány teljes foglalkoztatásról szőtt álma: Nyugat-Magyarország már kiürült

  • narancs.hu
  • 2016. augusztus 3.

Villámnarancs

Nincs, aki dolgozzon, nem számít.

Nyugat-Magyarország kiürült – írja az Index a Határátkelő portálra hivatkozva, arról van szó ugyanis, hogy nemcsak a szakképzett munkaerő húzott el Ausztriába, hanem a képzetlen is. Ráadásul már Szlovákia is vonzóbb számukra, mint Magyarország. Azt írják, hogy 30 százalékkal kellene felemelni az itthoni fizetéseket, ha marasztalni szeretnék a munkásokat, amire persze semmi esély.

false

 

Fotó: fortepan.hu

Talán nincs messze az az idő, hogy Kelet-Magyarországon is hasonló helyzet áll elő, hiszen ha Nyugat-Szlovákiában 30 százalékkal többet fizetnek, akkor hamarosan Kelet-Szlovákiában, illetve Romániában is így lesz. Hogy ez nekünk roppant kínos? Ami az ún. magyar öntudatot, Kárpát-medencei felsőbbségi tudatunkat illeti, minden bizonnyal megáll a dolog, azonban egy percig se gondoljuk, hogy az efféle marhaságok legfőbb szócsövét, a nemzeti együttműködés kormányát egy percig is izgatná, hogy szomszédaink elhúznak mellettünk. Ó, dehogy! Felzárkóztatás, verseny helyett ugyanis legfeljebb a mellüket döngetnék: lám, lám, megvalósult a teljes foglalkoztatás!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.