Hiába a helyiek többezres petíciója: villamos lesz a csepeli HÉV-ből

  • narancs.hu
  • 2016. augusztus 3.

Villámnarancs

Mert az tuti, hogy Orbán itt olimpiát fog csinálni.

Hudák János, a Párbeszéd Magyarországért helyi képviselője ma levélben kért tájékoztatás Borbély Lénárd polgármestertől, mesélné már el, hogy milyen információi vannak a csepeli HÉV villamossá alakításának tervével kapcsolatban. Hudáknak úgy tűnik ugyanis, hogy Borbély és fideszes képviselőtársai szándékosan vezették félre a csepeli közvéleményt korábbi nyilatkozataikkal.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Minderről maga Hudák számol be a blogján, ahol részletesen leírja a történet alakulását.
Eszerint a „kormány július 20-án határozott a HÉV villamoshálózatba integrálásához szükséges engedélyezési tervek elkészítéséről, illetve ahhoz forrás biztosításáról. Pedig ez év elején hatalmas felháborodás övezte Csepelen a Fővárosi Közgyűlés olimpiarendezéssel kapcsolatos döntéseit és ahhoz kapcsolódóan a csepeli HÉV villamossá alakításának tervét”.

A hiábavaló petíció

A leírtakból az is kiderül, hogy „Borbély Lénárd polgármester és csapata háromszor is megakadályozta, hogy a csepeli képviselő-testület érdemben tárgyaljon az ügyről. Hiába gyűjtöttek a Párbeszéd Magyarországért csepeli tagjai és aktivistái közel 3000 aláírást petíciójukra, melyben az úgynevezett 5-ös metró, az észak-déli regionális gyorsvasút mellett álltak ki a villamossá alakítással szemben. Utóbbi ugyanis nem oldja meg a hosszú távú problémákat, szemben az észak-déli regionális gyorsvasúttal…”

Becsenget a villamos

Amíg Borbély válaszol, marad a szikár tény: a Magyar Közlönyben megjelent a kormány 1372/2016. számú határozata, mely szerint forrást biztosít a csepeli HÉV fővárosi villamoshálózatba integrálása projekt engedélyezési terveinek elkészítésére, mely az olimpiarendezés kapcsán merült fel. Oszt’ jónapot.

Szóval válaszoljon is bármit Borbély, lesz itt akkora olimpia, mint a sicc. Lehet rá zötyögni a villamossal. Ja, és a melóba is.

Cím: Hiába a helyiek többezres petíciója: villamos lesz a csepeli HÉV-ből

Kopf: Mert az tuti, hogy Orbán itt olimpiát fog csinálni.

Hudák János, a Párbeszéd Magyarországért helyi képviselője ma levélben kért tájékoztatás Borbély Lénárt polgármestertől, mesélné már el, hogy milyen információi vannak a csepeli HÉV villamossá alakításának tervével kapcsolatban. Hudáknak úgy tűnik ugyanis, hogy Borbély és fideszes képviselőtársai szándékosan vezették félre a csepeli közvéleményt korábbi nyilatkozataikkal.

Minderről maga Hudák számol be a blogján

http://hudakjanos.blog.hu/2016/08/03/atverte_borbely_lenard_a_csepelieket, ahol részletesen leírja a történet alakulását.

Eszerint a „kormány július 20-án határozott a HÉV villamoshálózatba integrálásához szükséges engedélyezési tervek elkészítéséről, illetve ahhoz forrás biztosításáról. Pedig ez év elején hatalmas felháborodás övezte Csepelen a Fővárosi Közgyűlés olimpiarendezéssel kapcsolatos döntéseit és ahhoz kapcsolódóan a csepeli HÉV villamossá alakításának tervét”.

A hiábavaló petíció

A leírtakból az is kiderül, hogy „Borbély Lénárd polgármester és csapata háromszor is megakadályozta, hogy a csepeli képviselő-testület érdemben tárgyaljon az ügyről. Hiába gyűjtöttek a Párbeszéd Magyarországért csepeli tagjai és aktivistái közel 3000 aláírást petíciójukra, melyben az úgynevezett 5-ös metró, az Észak-Déli regionális gyorsvasút mellett álltak ki a villamossá alakítással szemben. Utóbbi ugyanis nem oldja meg a hosszú távú problémákat, szemben az Észak-Déli regionális gyorsvasúttal…”

Becsenget a villamos

Amíg Borbély válaszol, marad a szikár tény: a Magyar Közlönyben megjelent a kormány 1372/2016. számú határozata, mely szerint forrást biztosít a csepeli HÉV fővárosi villamos hálózatba integrálása projekt engedélyezési terveinek elkészítésére, mely az olimpiarendezés kapcsán merült fel. Oszt’ jónapot.

Szóval válaszoljon is bármit Borbély, lesz itt akkora olimpia, mint a sicc. Lehet rá zötyögni a villamossal. Ja, és a melóba is.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.