Kásler: „Létezik nemkívánatos irodalom”

  • narancs.hu
  • 2018. július 27.

Villámnarancs

De a miniszternek nincs kedvenc könyve.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere interjút adott a kormánybarát Origónak. Az interjúban két szokatlan dolog is történik: Kásler megnevezi az emberi élet értelmét és megpróbál valami értelmeset mondani a kultúráról, ha már az is a gigaminisztériuma alá tartozik.

Az emberi élet értelme természetesen a gyerekvállalás ösztönzésének kedvelt témájánál merül fel. Kásler szerint a pénz, lakás, biztonság csak egy dolog, ugyanis más is kell: „motiváció”, „lélek” és „életszemlélet”. Tudnia kellene mindenkinek, hogy „az emberi élet értelme” az, hogy „világra hozzuk az utódunkat, akiben élünk tovább az idők végezetéig”.

false

 

Fotó: MTI – Bruzák Noémi

Figyeljünk oda, mit mond a miniszter. Aki világra hozza utódját, utódján keresztül örökké él. És aki nem hozza világra utódját, az elkárhozik? Duplán hal meg?

Bár ez elég súlyos paradoxonnak tűnik számomra, Kásler szerint a nevelés – „a gyerekek már óvodás koruktól kezdve találkozzanak a családi örömökkel” – legfőbb célja az, hogy a gyerekek „megértsék és megérezzék” ezt. Vagyis hogy megtanulják az élet értelmét?

És akkor felemelkedik nemzetünk, mondja Kásler.

De forduljunk rá a kultúrára, mert ugyan Kásler a minisztere, nem világos, hogy neki vagy államtitkárának, Fekete Péternek mi a szándéka a területtel.

Az Origo jó kérdést tesz fel, mert könnyűt kérdez. Mi a kedvenc könyve, filmje a miniszternek? Ilyet Kásler nem tud megnevezni, nincs kedvence. Viszont kettő mondat alatt eljut oda, hogy „létezik nemkívánatos irodalom”, ami azért nemkívánatos, mert „nem ahhoz segíti az embert, hogy emberhez méltó életet éljen, hanem a szabad akaratot eltolja abba az irányba, hogy válassza a rosszat”.

Vajon mi lenne Kásler példája erre a gonosz, az embert a szabad akarat eltolásán keresztül rosszra ösztönző irodalomra?

 

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.