KDNP-s államtitkár a magyar mentősök sanyarú helyzetéről: Gyurcsány!

  • narancs.hu
  • 2018. május 11.

Villámnarancs

Van, ami örök és soha nem változik: például Rétvári Bence.

Péntek van, de a Kossuth rádióban ma nem Orbán Viktor, hanem Rétvári Bence volt a vendég, ennek ellenére nem panaszkodhatunk, szórakoztató produkciót adott elő az Emmi államtitkára.

false

 

Fotó: MTI

Aki ma a mentősökről beszélt.

Azokról a mentősökről, akiknek az egészségügyi dolgozókhoz hasonlóan alacsony fizetésért, brutális megterhelés mellett kell dolgozniuk, és bizony olyan történetek is napvilágot láttak nem is olyan rég, hogy az ember haja égnek áll. Már az Index cikkének a címe is brutál volt: „Papucsban, köntösben hagyta az agyvérzéses beteget az út szélén a betegszállító”.

Van itt tehát minden.

A valóság azonban ennél sokkal jobb – legalábbis ha a kormányzati propagandának átengedjük magunkat.

„Az elmúlt években érezhető mértékben korszerűsítették a mentőszolgálatot” – mondta mikrofonban optimistán Rétvári Bence a távirati iroda tudósítása szerint. Aki nem győzte hangsúlyozni: „2010 óta nagymértékben megnőtt a mentőszolgálat költségvetése.”

És mi jött ezután? Igen, kitalálták! Gyurcsány és Bajnai!

– a 2010 előtti kormány nem vett új mentőautókat, „a mentésen is spórolni akartak”.

Ezzel szemben 2010 óta csaknem 780 mentőautót szereztek, szereznek be, 3 milliárd forintot költenek arra, hogy minél korszerűbb felszereltségű mentőautók legyenek – mondta az államtitkár.

Tanulság pedig egy van: Gyurcsány.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.