Le kell mondania a vak komondoros Balogh Józsefnek

  • narancs.hu
  • 2016. június 21.

Villámnarancs

Tíz hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott súlyos testi sértés bűntette miatt másodfokon az ex-fideszes Balogh József. Itt az ideje, hogy lemondjon polgármesteri címéről, mert az ítélet értelmében most már aztán tényleg méltatlanná vált annak betöltésére.

Másodfokon túl enyhének találtatott a fülöpházi asszonyverő polgármester februári ítélete – amely alkalmával, ahogy magunk is írtuk, lényegében beárazták a nők elleni erőszakot –, a csupán 420 ezer forintos pénzbüntetés helyett kedden a Kecskeméti Törvényszék 10 hónap felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki Balogh Józsefre.

Az ex-fideszes Balogh saját elmondása szerint is részegen eltörte élettársa, Terike orrcsontját és járomcsontját, majd azt találta mondani, hogy ő csak átesett a család vak komondorán. A súlyos testi sértés ügyében a bíróság az ítéletet két évre függesztette fel. Ennek értelmében az önkormányzati törvény szerint Balogh – most már biztosan – méltatlanná vált tisztsége betöltésére, ezért nem maradhat polgármester: le kell mondania.

A nőverés előtt mandátuma is volt az egykori fideszesBaloghnak

A nőverés előtt mandátuma is volt az egykori fideszes Baloghnak

Fotó: MTI

Balogh és élettársa nem vett részt a keddi tárgyaláson. Közös beadványban adtak erre magyarázatot, amely az Index tudósítása szerint a bíró felolvasásában úgy hangzott, hogy a több mint három éve folyó eljárás "rendkívüli módon megviselte" őket, “a médiafelhajtás átlépte a normalitás határát”, a sajtó részéről "hideg gyűlölet és rosszindulat" sugárzott feléjük, ettől szerették volna megkímélni ma magukat. Baloghék persze az első fokú ítélet helybenhagyását kérték, de az ügyész a súlyosbítás mellett pártfogó felügyelő kirendelését és indulatkezelési terápiára kötelezést is kezdeményezett, mert a pszichológus szakértő megállapítása szerint a vádlott “hajlamos dühkitörésekre, feszült állapotban nem képes kontrollálni magát”, ám ezt a bíróság nem látta indokoltnak.

De Balogh ügyvédje, miközben védence bűnbánatát tolmácsolta, megjegyezte, hogy "lehet poénkodni persze" az első fokon kiszabott pénzbüntetés kapcsán azon, hogy ezek szerint egy színestévé árából bárki megverheti a barátnőjét, de a bírói gyakorlatot ismerve teljesen korrekt volt a Baloghra kiszabott szankció – olvasható az Index cikkében.

Pedig semmi vicces nem volt abban, hogy az elsőfokú ítélet szerint pár százezer forintos büntetéssel meg lehet úszni, ha valaki 8 napon túl gyógyuló sérülést okoz az élettársának, ahogy az sem volt különösebben vicces, hogy az elmúlt 3 évben, mióta az ügy tart, Balogh József nem csak hogy Fülöpháza polgármestere maradhatott, de időközben még újra is választották. Holott, ha picit is belegondolunk, a nők elleni erőszak (egyébként gyalázatos) kezelésében minimum súlyosbító körülmény lehetne, ha valaki ismert, köztisztséget betöltő ember létére veri agyba-főbe a nőjét otthon.

Az ügyész szerint a pénzbüntetés nem szolgálta volna a prevenciót az újabb hasonló bűncselekmények megelőzését illetően, sem Baloghra magára nézve, sem általánosságban.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.