Megtaláltuk a bujkáló Orbán Viktort!

  • narancs.hu
  • 2015. január 6.

Villámnarancs

Fotográfiai bizonyítékunk van róla, hogy hazánk kis nagy embere nem Moszkvában, Svájcban, netán Grazban bujkál, hanem itt van köztünk, mellettünk, velünk. És kulturálódik!

Ahogyan azt a hétvégén közlönyünk megírta: Orbán Viktor egyszerűen eltűnt. Méghozzá legalább 10 napja – ráadásul olyannyira, hogy még a Miniszterelnökség sem volt hajlandó értelmes választ adni a hollétét firtató kérdésekre.

Ma azonban, ne szépítsük, egy szerencsés és éles szemű kultúrafogyasztó tetten érte a miniszterelnököt – és ez még minket is meglepett kissé – műélvezet közben.

Szívesen fokoznánk még kicsit tovább krimiszerűen az izgalmakat, de már nincs hová: Orbán Viktor (neje, Balog Zoltán és Áder János társaságában) a Művészetek Palotájában járt az Újév-köszöntő című rendezvényen, ahol fellépett mások mellett Sebestyén Márta, a Magyar Állami Népi Együttes és Herczku Ágnes. Ott les, figyeljék!

false

false

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.