Obama beéri félmillióssal, Orbán kétszer ennyit költ öltönyre

  • narancs.hu
  • 2018. október 18.

Villámnarancs

Lelepleződött Orbán méregdrága öltönye – ennél Obama is jóval kevesebbet költ puccparádéra.

Azóta, hogy a Sztárklikk Orbán Viktor saját videójában kiszúrta, hogy a miniszterelnök megközelítőleg egymillió forintos (a Galamb Szabóságnál vásárolt) luxusöltönyét is magával víve hajt a reptérre, a régi orbáni bonmot immár nem úgy hangzik, hogy „ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok”, hanem úgy, hogy

„Ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit hordok”.

false

És ez még nem minden, mert Orbán Viktor frissen leleplezett, egymilliós (plusz apró) luxusöltönye arra késztetett minket, hogy megnézzük, ezen a szinten hogyan öltözködnek a nagyvilágban az államférfiak. És azt találtuk, hogy – több internetes forrás egybehangzó véleménye szerint – Barack Obama például a Hart Schaffner Marx márka visszatérő vásárlója, kedvence pedig elnöksége idején a Gold Trumpeter kollekció 1500 dolláros öltönye volt. Ami 418 ezer forintot tesz ki.

false

Ismét valamiben lenyomtunk egy nyugati nagyhatalmat.

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.