Orbán pártújságja lelkesen tüntető tömeget vizionált oda, ahol csak pár szerencsétlen lézengett

  • narancs.hu
  • 2017. január 16.

Villámnarancs

Kiscsoportos foglalkozás lett a Vona elleni tüntetésből, a transzparens nagyobb volt, mint a tömeg.

Noha a Magyar Idők szombaton még arról írt nagyralátón, hogy „az ország négy megyéjéből érkeznek korábbi Jobbik-tagok”, és „várhatóan megjelenő mind a 35-40 volt alapszervezeti vezetőt” emlegetett, hogy majd tiltakoznak Vona Gábor meg az ellen, „hogy a párt felhagyott korábbi politikai irányvonalával, letért az eredetileg felvázolt útról”, a vasárnapi debreceni demonstráción nemhogy 35-40 volt alapszervezeti vezető, de 35-40 ember sem nagyon vett részt.

Az MTI helyszínen készült fotója alapján úgy tűnik, hogy transzparensük nagyobb területet foglalt el, mint ők maguk.

false

Fotó: MTI-Czeglédi Zsolt

Mindez persze nem zavarta a központi pártlapot abban, hogy lelkes tudósítást közöljenek: „Kivágták a Jobbik címerét a debreceni alapszervezet zászlójából és a lyukas lobogókat lengették a párt jelenlegi vezetése ellen tiltakozók. A Nagytemplom előtt álló Kossuth szobortól a Jobbik irodája elé vonuló tüntetők között a párt alapszervezeteinek több korábbi vezetője megjelent” – írták. Végül is az ő olvasóik sem voltak ott a tüntetésen, így akármit be lehet mesélni nekik.

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.