Örüljetek, rászorulók! – Alamizsnával dicsekszik a kormány

  • narancs.hu
  • 2016. november 1.

Villámnarancs

A hajléktalanok ellátásával büszkélkedik kormány, de inkább szégyellhetné magát.

Ma kezdődik meg a hajléktalanok téli ellátása – jelenti az MTI, „a rászorulók számára a krízisidőszak végéig, jövő tavaszig az eddiginél mintegy ezerötszázzal több férőhely áll rendelkezésre”.

Csökken a hőmérséklet, emelkedik a férőhelyek száma!
A tudósítás szerint Czibere Károly felelős államtitkár sajtótájékoztatón közölte: „A férőhelyek fenntartása évente körülbelül 9 milliárd forintba kerül, s 360 millió forint áll rendelkezésre a krízisidőszak többletterheire.”
Úgy tűnik, Cziberét mindez elégedettséggel tölti el, szerinte ennyi bőven elég, hiszen mint mondta, „felkészültek a téli időszakra” és „idén először jutott több forrás a mentális állapot javítására és a hajléktalan emberekkel dolgozó szociális munkásokat támogató szupervíziókra”.
Leírjuk még egyszer:
„360 millió forint áll rendelkezésre a krízisidőszak többletterheire.”
Hogy ez sok vagy kevés? Nos, ha nem változik az összeg, akkor több mint negyven év alatt ér fel az eredménytelen kvótakampány költségeihez.
Erre tényleg büszkék lehetnek.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.