Rezsi Szilárd, a poéngyáros elsütötte a paksi atomfertőzött nyúlról szóló viccet

  • narancs.hu
  • 2017. március 23.

Villámnarancs

Olyan interjút adott a rezsibiztos, hogy a fal adja a másikat.

Interjút adott a friss 168 Órának Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, aki láthatólag továbbra is kitart azon meggyőződése mellett, hogy a menekültek számára jó, ha konténerekben lakhatnak: „Én kilenc négyzetméteren nőttem fel, szívesen laktam volna egy ilyenben, a szüleim is elfogadták volna” – mondta a lapnak. Szerinte a világon

„liberális diktatúra” van, de Orbán Viktor a „valódi valóságról” beszél.

Ám a rezsibiztos szerint így is nagyon nagy a baj: „Az egész liberális világ diktatúrába fordult.” Sőt még a brüsszeliek is ki akarják terjeszteni a hatalmukat. Arra a felvetésre, hogy a kormány folyamatosan ellenségeket gyárt, Németh azt mondta: „Ugyan! Nem ellenséget keresünk, hanem megmutatjuk a valódi valóságot. Ez a Soros nevű ördög nem a falra van festve, hanem itt él velünk a hétköznapokban.” Még a végén kiderül, hogy Soros Németh Szilárd szomszédja.

false

 

Fotó: MTI/Kovács Attila


Amikor az interjúban előjön a paksi bővítés, a rezsibiztos egy viccel válaszol, amit a fia mesélt neki:

– Hogy hívják az atomfertőzött nyulat?

– Paksifüles!

Ám még mielőtt a nagy nevetéstől kiköpnénk a tüdőnket, érdemes megfigyelni, mennyire félvállról veszi a párt alelnöke az orosz befolyást, a putyini lobbitevékenységet. „Ugyan már! Magyarország jövője akkor biztosított, ha minden nagyhatalommal jóban vagyunk, méghozzá a saját érdekeinket szem előtt tartva. Egyensúlyozó szerep a miénk. Ezt hívják diplomáciá­­nak. Nem mindig nagy, romantikus győzelmekre van szükség” – mondja arra a felvetésre, hogy akár az orosz maffia is teret nyerhet Magyarországon.

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.