Lendületes cikkben számol be a Magyar Nemzet a nagy nemzeti hungarikumlufiról. Azt írják, hogy „még a közepes minőséget is csak alig-alig érik el az itthon készített, tavaly hungarikummá minősített debreceni páros kolbászok, a nagy többség szerény vagy silány hentesipari termék – derül ki a Magyar Gasztronómiai Egyesület (MGE) tesztjéből”.
| ||
A kolbász után gyorsan a nemzeti büszkeségünknek is kiosztanak egy nagy sallert, amikor a gyalázatos eredmény folyományaként a tesztelők (ezúttal valóban szakemberek, nem sajtómunkások) megjegyzik, hogy „a tesztből az is kiderült, hogy a vizsgált horvát termékek szinte mind jobbak voltak, mint a magyarok, de még az osztrákok is előztek”.
Magyarán, ha emberi fogyasztásra alkalmas debrecenit akarsz enni, akkor eriggyé’ minimum Horvátországig, ott biztosan kapsz.
Szerencsére a Magyar Nemzet beidézi az illetékes államtitkárt, V. Németh Zsoltot is, aki szerint a minőség teljesen érdektelen szempont, majd ő megmondja, mi számít: „fontos, hogy legyen mellette történet, emlék, legenda, egy szerethető sztori (…) ezeken keresztül komoly önazonosság alakulhat ki, ezt kiemelt fontosságú munkának tartom”.
Az üzenet világos, egyél sárt, de nyugi, előtte átkötjük neked nemzeti pántlikával.
Megjegyzés
