Teszt igazolta: a hungarikummá minősített kolbász ehetetlen – Az államtitkár szerint nem is a minősége a fontos

  • narancs.hu
  • 2016. április 4.

Villámnarancs

Az államtitkár mondta és teszt is igazolta: a hungarikumoknál egyáltalán nem a minőség számít, hanem az árvalányhaj, a trikolór és még nyilván az, hogy ki fia-borja csinálta…

Lendületes cikkben számol be a Magyar Nemzet a nagy nemzeti hungarikumlufiról. Azt írják, hogy „még a közepes minőséget is csak alig-alig érik el az itthon készített, tavaly hungarikummá minősített debreceni páros kolbászok, a nagy többség szerény vagy silány hentesipari termék – derül ki a Magyar Gasztronómiai Egyesület (MGE) tesztjéből”.

Fazekasék minőségellenőrzés közben (2013)

Fazekasék minőség-ellenőrzés közben (2013)

Fotó: MTI

A kolbász után gyorsan a nemzeti büszkeségünknek is kiosztanak egy nagy sallert, amikor a gyalázatos eredmény folyományaként a tesztelők (ezúttal valóban szakemberek, nem sajtómunkások) megjegyzik, hogy „a tesztből az is kiderült, hogy a vizsgált horvát termékek szinte mind jobbak voltak, mint a magyarok, de még az osztrákok is előztek”.

Magyarán, ha emberi fogyasztásra alkalmas debrecenit akarsz enni, akkor eriggyé’ minimum Horvátországig, ott biztosan kapsz.

Szerencsére a Magyar Nemzet beidézi az illetékes államtitkárt, V. Németh Zsoltot is, aki szerint a minőség teljesen érdektelen szempont, majd ő megmondja, mi számít: „fontos, hogy legyen mellette történet, emlék, legenda, egy szerethető sztori (…) ezeken keresztül komoly önazonosság alakulhat ki, ezt kiemelt fontosságú munkának tartom”.

Az üzenet világos, egyél sárt, de nyugi, előtte átkötjük neked nemzeti pántlikával.

 

Megjegyzés

Képünk illusztráció, a Gyulahús Kft nem gyártja a cikkben szereplő terméket.

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)