Újabb gyalázat az áldozatok nevében – Így avat holokauszt-emlékművet egy igyekvő kormányhivatalnok

  • narancs.hu
  • 2015. augusztus 28.

Villámnarancs

Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára avatta fel tegnap a magyar kormány holokauszt-emlékművét Kamenyec-Podolszkijban.

A kormány azoknak állított emléket, akiket a NER-történetírás szerint törvényesen, egy „idegenrendészeti eljárás keretében toloncoltak ki” az országból, vagyis hogy ez az egész akkor, 1941-ben, magától értetődő, logikus intézkedés volt, már-már hazafiúi kötelesség. Deportálás? Ki hallott már ilyet? Tömeggyilkosság? Persze, megtörtént, de az kizárólag a németek sara!

Igaz, hogy jelenleg úgy áll a dolog, mintha az egész országban más sem lenne, mint nonstop idegenrendészeti eljárás, de az ukrajnai emlékmű visszavehetett volna valamit abból a sunyi történelemszemléletből, ami minden igyekezetével tisztára próbálja mosni az 1944 előtti magyar állapotokat zsidótörvényestül, mindenestül. Tekinthettük volna valamiféle szembenézésnek, önkritikának, hogy lesz valaki a Fidesz-vezetésben, aki kimondja, igen, mi magyarok is felelősek vagyunk ezért a gyalázatért.

Hát nem volt.

Az államtitkár ezt bírta mondani az MTI-nek: „Fontosnak éreztük, hogy a magyar kormány nevében egy emlékjelet állítsunk az áldozatoknak, ezzel is kifejezve gyászunkat, fájdalmunkat és együttérzésünket az áldozatok hozzátartozói iránt. Egyúttal figyelmeztetve mindenkit, hogy egyes akkori magyar kormányhivatalnokok döntése, jóllehet nem számoltak vele, mégis mekkora tragédiához vezetett.”

De akkor mégis mi a fenével „számoltak” az akkori magyar kormányhivatalnokok? És szigorúan csak „egyesek”. Hogy azt a több mint 20 ezer szerencsétlent a Ritzben szállásolják el?

Nem sül le a bőr Latorcai képéről, amikor ilyeneket mond? Vagy tényleg azt hiszi, hogy akad bárki, aki ezt a cinikus képmutatást beveszi? Még jó, hogy azt nem tette hozzá, hogy „a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve”.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.