Újabb gyalázat az áldozatok nevében – Így avat holokauszt-emlékművet egy igyekvő kormányhivatalnok

  • narancs.hu
  • 2015. augusztus 28.

Villámnarancs

Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára avatta fel tegnap a magyar kormány holokauszt-emlékművét Kamenyec-Podolszkijban.

A kormány azoknak állított emléket, akiket a NER-történetírás szerint törvényesen, egy „idegenrendészeti eljárás keretében toloncoltak ki” az országból, vagyis hogy ez az egész akkor, 1941-ben, magától értetődő, logikus intézkedés volt, már-már hazafiúi kötelesség. Deportálás? Ki hallott már ilyet? Tömeggyilkosság? Persze, megtörtént, de az kizárólag a németek sara!

Igaz, hogy jelenleg úgy áll a dolog, mintha az egész országban más sem lenne, mint nonstop idegenrendészeti eljárás, de az ukrajnai emlékmű visszavehetett volna valamit abból a sunyi történelemszemléletből, ami minden igyekezetével tisztára próbálja mosni az 1944 előtti magyar állapotokat zsidótörvényestül, mindenestül. Tekinthettük volna valamiféle szembenézésnek, önkritikának, hogy lesz valaki a Fidesz-vezetésben, aki kimondja, igen, mi magyarok is felelősek vagyunk ezért a gyalázatért.

Hát nem volt.

Az államtitkár ezt bírta mondani az MTI-nek: „Fontosnak éreztük, hogy a magyar kormány nevében egy emlékjelet állítsunk az áldozatoknak, ezzel is kifejezve gyászunkat, fájdalmunkat és együttérzésünket az áldozatok hozzátartozói iránt. Egyúttal figyelmeztetve mindenkit, hogy egyes akkori magyar kormányhivatalnokok döntése, jóllehet nem számoltak vele, mégis mekkora tragédiához vezetett.”

De akkor mégis mi a fenével „számoltak” az akkori magyar kormányhivatalnokok? És szigorúan csak „egyesek”. Hogy azt a több mint 20 ezer szerencsétlent a Ritzben szállásolják el?

Nem sül le a bőr Latorcai képéről, amikor ilyeneket mond? Vagy tényleg azt hiszi, hogy akad bárki, aki ezt a cinikus képmutatást beveszi? Még jó, hogy azt nem tette hozzá, hogy „a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve”.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.