1942-ben már egyáltalán nem volt meglepő kijelentés, hogy Budapest légitámadás célpontja lehet. A korabeli tudósítások egyre gyakrabban számolnak be az ilyen-olyan óvintézkedésekről, légoltalmi gyakorlatokról. A hadiállapot természetesen a BSzKRt-ot is érintette, a gumiabroncshiány miatt egy sor autóbuszt alakították át sínbusszá, és közlekedtették őket a villamospályán, a legnagyobb fejtörést mégis az okozhatta a cég illetékeseinek, hogyan óvhatnák meg a járműállományt, ha Budapestet bombázni kezdik. A válasz minden bizonnyal az lehetett: sehogy, hiszen míg mondjuk a szintén kiemelt célpontnak számító gyárak és üzemek gépeit hellyel-közzel biztonságba lehetett helyezni, a villamosoknál már bajosan lett volna elképzelhető a szétszerelés és bedobozolás. Pláne úgy, hogy akkoriban szinte ugyanaz a menetrend volt érvényben, mint az utolsó békeév idején.
A BSzKRt vezetése végül 1943. március 2-án adta ki „4. sz. körrendeletét” a „berepülési vagy légiveszély esetén a kocsiszínek kiürítése, vonalak elzárása és a forgalom elterelése tárgyában”, ami nemcsak megfogalmazásában, de tartalmában is annyira abszurd, hogy akár Örkény-egyperces is lehetne.
A BSzKRt vezetése úgy döntött, hogy légiriadó esetén a villamoskocsiszínekbe csak a járművek fele állhat be, a többit a „kijelölt útvonalakra ki kell vontatni és félre kell állítani, ennek folytán ezeken az útvonalakon a forgalmat be kell szüntetni, és ezzel kapcsolatosan az érintett útvonalú járatokat el kell terelni”. Vagyis a még közlekedő villamosokat el kell takarítani az útból, hogy a kocsiszínben már álljanak a helyükre. Felszállni tilos.
Sajnos arra vonatkozóan se képet, se visszaemlékezést nem találtunk, hogy valóban történt-e ilyen megmozdulás 1943–1945 között, az is elképzelhető, hogy csupán a cég vezetése gondolta, hogy a gyakorlatban is kivitelezhető ez az eljárási mód. Képzeljük el ugyanis, hogy miután megszólalnak a szirénák, majd aki él és mozog, rohamléptekkel közelít a legközelebbi óvóhely felé, mennyire lehet életszerű a következő koreográfia?
„A berepülési vagy légiveszélyt a központi ügyeletes körtelefonon közli, ezután a kocsiszín alkalmazottjának a járművet ki kell vontatni, majd a leállítás helyén szabályszerűen (?) át kell adnia. Az átvételt követően a kocsikat kézifékkel be kell fékezni, a szabályzókat a pad alatt lévő »Légó« felszerelések tárolására szolgáló szekrényben kell elhelyezni, a teljes feszültségen lévő világítást csökkentett világításra kell átkapcsolni, és a kocsiból leszállva az összes ajtót be kell zárni. A szükséges intézkedéseket mindenkor az egyenruhás irodai alkalmazottakkal kell végrehajtatni.”
Nos, egy ilyen művelet egy darab villamossal is meglehetősen időigényes, hát még egy kocsiszíni állomány ötven százalékával. Úgy sejtjük, hogy mire a BSzKRt-alkalmazottak végeztek egy ilyen művelettel, az amcsi pilóták a jól végzett munka után megérdemelt konzervmarhájukat kanalazták valami itáliai légi támaszponton.
