Kétségbeesett feljegyzések 1952-ből

Villamos, szék



Nem tudni, hogy mi lesz a BKV sorsa, csődbe megy vagy házhoz, államosítják vagy hagyják meghalni, de a következő kis levelezésből világosan kiderül, hogy a kormány 1952-ben sem viselte szívén a fővárosi tömegközlekedést. Miközben számolatlan lapátolták a pénzt a metróépítésbe, a hétköznapi utazás komoly bátorságpróbának számított. Pongrácz Kálmán (az akkori főpolgármesteri rangnak megfelelő) Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke augusztus 23-án feljegyzést juttatott el Vas Zoltánhoz, az Országos Tervhivatal elnökéhez a következő kéréssel:

„A Fővárosi Tanács részéről több ízben megkerestük az Országos Tervhivatal Közlekedési Tervhivatal Közlekedési és Területi Tervezési Főosztályát, valamint a Közlekedésügyi Minisztérium illetékes főosztályait a fővárosi közlekedés fejlesztéséhez szükséges 1953. évi beruházási keretek biztosítása tárgyában, eredményt azonban nem tudtunk elérni.

Legutóbb folyó hó 21-én a Közlekedésügyi Minisztérium részérő Prieszol József elvtárs, miniszterhelyettes szóbelileg kijelentette, hogy a főváros részére 1953. évre beruházási hitelkeret nem biztosítható, mert egyéb kötelezettségek ezt nem teszik lehetővé.

A Fővárosi Tanács részéről a Közlekedésügyi Minisztérium ezen álláspontját nem vehetjük tudomásul.

Budapest közlekedési viszonyai tarthatatlanul kedvezőtlenek.(...) Rontja a helyzetet, hogy a jelenlegi villamos járműpark több mint 60 %-a 30 éven felüli kocsikból áll. Ezeknek az elavult kocsiknak fokozottabb mértékű romlását idézi elő a rendkívül rossz vágányhálózat. A főútvonalak, de sok más vonal rendkívül túlzsúfolt közlekedését csak megfelelő férőhelyű új motor- és pótkocsik beállításával és a meglévő járművek korszerűsítésével tudjuk enyhíteni.

Az Fővárosi Autóbuszüzem mintegy 150 db olyan autóbusszal rendelkezik, amelyeknek üzemben tartása alkatrészek hiányában komoly nehézségbe ütközik és ezenfelül közlekedési szempontból bizonytalanná válik. (...) Véleményünk szerint tarthatatlan állapot az, hogy a Fővárosi Tanács részére 1953. évre közlekedési beruházási keretet ne biztosítsanak (...) ezért ismételten kérjük az 1953. évre közlekedési fejlesztési keret biztosítását."

Pongrácz nem kapott választ, ezért szeptember 2-án kelt levelében már csak ennyit írt: „Kérem újból Vas elvtársat, hogy a Fővárosi Tanács 1953. évi beruházási keret felemelése ügyében támogasson bennünket".

Érdemi válasz erre a levélre sem érkezett, így aztán Pongrácz 1952. szeptember 18-án a közgyűlésben így fakadt ki: "Bár tudatában vagyok annak, hogy a szocializmus építésének üteme, és a nemzetközi helyzet sorrendileg más területek fejlesztésének szükségességét előtérbe helyezi, rá kell mutatnom arra, hogy az 1953. évben a beruházási fejlesztés alacsonyabb lesz, mint 1952-ben volt, és lényegesen alatta marad az ötéves terv első két évében végrehajtott fejlesztés mértékének. A beruházási keretek alacsonyan történt megszabása (...) fontos és megoldandó kérdések elodázását jelenti, ez több vonatkozásban a népgazdaság károsodását, továbbá gazdaságpolitikai hátrányt és veszélyeket rejt magában".

A főváros ettől persze még nem kapott több pénzt. 1953-ban sorra robbantak le a villamosok, buszok, az alkatrészellátás bizonytalan volt, a forgalomba adott járművek java egyszerűen életveszélyes volt, arról nem is beszélve, hogy 1953-ra már a napnál világosabb lett, hogy a metróépítésre se futja. A helyzetet 1953. december 7-én két fővárosi illetékes, Szili Géza vb-elnökhelyettes és Gyulai Géza, a közlekedési igazgatóság vezetője így foglalta össze: "Az említett hibák kihatnak az utazóközönség hangulatára, akik az életszínvonal emelkedését várják. A kormányprogram megjelenése óta a dolgozók tanácstagi fogadóórákon, munkáslevelekben mind erősebben követelik az életszínvonal javulását a közlekedésben is és nem tudják, hogy a közlekedés megjavítására szolgáló beruházási keretszámok folyamatosan csökkennek. Pedig tudomásul kell vennünk, hogy alkatrész, áram, nyersolaj, kocsi és sín nélkül nincs közlekedés. (...) A katasztrofális helyzet politikai súlyával együtt bekövetkezett, rendezőket, villamos alkalmazottakat vert meg az órákig várakozó tömeg".

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.