A hazai települések többségéhez hasonlóan Pestszentlőrincen is (akkor még csak Szentlőrinc, és Budapesttől független község) a XIX. század hetvenes éveiben tört ki az ipari forradalom, egy hetedhét országra szóló téglagyár képében, a modernizáció azonban nem állhatott meg az üzemen kívül: a téglát rendeltetési helyére is kellett szállítani. A szekeres megoldás hatékonysága mögött kezdettől fogva kérdőjel kanyargott, ezért a nyolcvanas évek elejétől két helyi vállalkozó, Gerőfi Arnold és Wágner Gyula addig fűzte a környéki nagymenőket és bankokat, míg összegründolt egy vasúti társaságot. A Budapest–Szent-Lőrinczi Helyi Érdekű Vasút Rt. (BLVV) néven jegyzett új cég 1885-ben kért „a Budapest Üllői út vámtól (Nagyvárad tér) kiágazó és Kis-Pest község érintésével a szent-lőrinczi téglagyárig vezető személy-, de főleg azonban téglaanyag szállítására használni kívánt gőzüzemű, keskeny nyomtávú vasút” indítására engedélyt, amit egy évvel később kapott meg avval a feltétellel, hogy a vasutat egy éven belül el kell indítani.
Akkoriban egy ilyen beruházás valóban nem vett igénybe ennél több időt. A vonalat 1887. április 12-én nyitották meg, a társaság ekkor három gőzmozdonnyal, tíz tíztonnás nyitott tehervagonnal, egy kalauzkocsival, illetve két másod- és öt harmadosztályú személykocsival rendelkezett. A mozdonyoknak nevük is volt: Budapest, Szent-Lőrincz, Kis-Pest.
Persze senki ne gondoljon az Orient expresszre. A vonatok sebességét 20 km/órában maximálták, ám az addigi kocsizáshoz, gyalogláshoz képest Lőrinc és Kispest népe még így fergeteges sebességgel juthatott el a fővárosba – másodosztályon 3,56, harmadosztályon pedig 2,37 krajcárért.
A társaság tíz évig nem nyúlt a viteldíjhoz, ám 1897-ben megtörtént az első – nem különösebben jelentős – tarifaemelés, ami a kispesti utasokból nemcsak elemi erejű felháborodást váltott ki, de tetteket is: előbb bojkottálták a vasutat, majd leszerződtettek öt, levitézlett pesti omnibuszost, akik azonban kiszuperált járgányaikkal és nyugdíj előtt álló lovaikkal nem tudták teljesíteni a tömegigényt. A felháborodott utasok végső elkeseredésükben a legegyszerűbb eszközt, az erőszakot választották, 1897 szeptemberében egyszerűen megrohamoztak egy Lőrinc felől érkező szerelvényt, aminek két kocsiját sikerült is felborítaniuk. (A kép alapján a mozdonyt egyszerűbb lett volna.)
Az egészben mégis az a legdöbbenetesebb, hogy az akciót nem rendőri intézkedés, majd felbujtók elleni büntetőeljárás követte, hanem lovagias gesztus: a BLVV 1897. október elsejétől ismét a régi áron kínálta a jegyeket.
Képzeljük el, mi lett volna itt, ha a kispestiek árérzékenysége követendő példává válik?
