Visszhang: film

A menü

Visszhang

Egy nagyon gonosz film, mely elveszi a zsigeri örömöt az evésből.

Mark Mylod filmje közeli rokona Ruben Östlund sznobizmusból és a pökhendi felső tíz­ezerből gúnyt űző munkáinak (A négyzet, A szomorúság háromszöge) és az ínycsiklandozóan kaján Utódlásnak is (amelyen maga Mylod is executive producerként dolgozott). Ahogy a puccos éttermek, úgy A menü is ügyesen mutatja többnek és rafináltabbnak magát, mint ami: pedig csupán arra az egyszerű, de intenzív ösztönre épít, hogy szeretünk a gazdag és képmutató embereken röhögni. Ahogy az egyszeri néző abban is perverz örömét leli, ha látványosan megbűnhődnek. Ám ellentétben a puccos éttermekkel, amelyek válogatott módszerekkel ölik ki a gyönyört az étkezésből, A menü semmilyen élvezettől nem foszt meg minket.

Mylod különösebb előjáték nélkül behajigál egy tucat látszólag nagyon különböző embert egy eldugott szigeten lévő, exkluzív étterembe (a hely természetesen nem ételeket, hanem élményeket kínál). Vannak itt újgazdag gengszterek, módos, elhidegült házaspár, egy szebb napokat látott sztárocska, könyörtelen étteremkritikus és egy arrogáns gasztrosznob egy sebtében felbérelt escortlánnyal (eláruljuk, ő a kakukktojás). A figurák nincsenek túlárnyalva, jobbára kiszámítható, de ettől függetlenül szórakoztató dinamikájuk viszi előre a cselekményt. Mylodnak és operatőrének, Peter Demingnek megvan a tehetsége ahhoz, hogy a dekonstruált, absztrahált ételkölteményeket egyszerre ábrázolja hideg, ehetetlen műalkotásként és izgalmas gasztrokalandként. A hatás épp ellentétes azzal, mint amit a Babette lakomája és Peter Greenaway filmjeinek barokkos, érzéki fogásai keltenek. Bár a film vizuális stílusa és kifejezőeszközei közel sem nevezhetők formabontónak, mégis sikerül megidézni és átadni az étkezés és az ízlelés megannyi változatos regiszterét.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.