Visszhang: lemez

Luke Haines & Peter Buck: All the Kids Are Super Bummed Out

Visszhang

Néhány évvel ezelőtt Peter Buck, a 2011-ben feloszlott R.E.M. gitárosa vásárolt egy Lou Reedet ábrázoló festményt.

A képet a brit Luke Haines festette, aki a kilencvenes években a kultikus Auteurs frontembere volt, azóta pedig egy-két zenekaros kitérőt leszámítva szólóban készít lemezeket. A két zenész összebarátkozott, majd a barátságból kissé meglepő módon közös zenélés lett, amelynek eredménye 2020-ban jelent meg Beat Poetry for Survivalists címmel. Az album kedvező fogadtatásban részesült, így Haines és Buck furcsa párosa úgy döntött, hogy folytatják a közös munkát, és egy hidegháborús bunkerbe vonultak el új anyagot írni.

A most megjelent dupla lemezen főleg Haines brit pszichedéliával átitatott dalszerzői világa dominál, de a szólólemezeihez képest gördülékenyebbnek tűnnek a dalok, amiben szerepe van Buck jellegzetes gitárfüggönyeinek. Az első lemez kifejezetten konzisztens és feszes, a kísérletezőbb másodikon viszont erősödik a „nézd, ilyet is tudunk” hangulat, ami kissé olyan, mintha csak egy hosszúra nyújtott levezető lenne az ihletettebb első CD-hez. Az All the Kids Are Super Bummed Out nem a felesleges kollaboratív lemezek népes táborába tartozik. Ha hibátlannak nem is nevezhető, de a játékidő nagy részében határozottan szórakoztató. Van rajta néhány kifejezetten ki­emelkedő dal (The British Army on LSD, Psychedelic Sitar Casual, The Skies Are Full of Insane Machines), meg néhány olyan is, amelyet nyugodtan el lehetett volna tenni a fiókba egy későbbi ritkaságlemezre.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Nem elég német

Szigorúan véve nem életrajzi film ez az alkotás, minden fontosabb sorsfordulat benne van ugyan, de a rendező ambíciója nagyobb: újraértelmezné a Kafkáról kialakult, őt egyfajta komor vátesznek kijáró áhítattal megalkotott képet – az életművet nem átértékelve, hanem átélhető kontextusba helyezve.

Kinyíltak a hóvirágok

A gyerekek a fal felé fordították a lakásban azokat a fényképeket, amelyeken felnőttként láthatók. Vannak emlékeik abból az életükből, naggyá lett bútoraik, tárgyaik is folyton gondot okoznak nekik. Látták magukat a tükörben, megvan az élmény, ahogy elérhetetlenné válik a felső polc, de nehezükre esik az emlékezés.

Hunn, új legenda?

A tárlat fő kérdése nem az, hogy milyenek voltak ténylegesen a hunok. Inkább az 1500 éve folyamatosan létező, izgalmas, zavarba ejtő és örökké változó Attila-legenda kusza szövevénye bontakozik ki előttünk.

Irigységmonológ

A zenés darab egy, a „semmi közepén” lévő buszmegállóban születő belső monológ. Akár a Forrest Gumpban, csak itt az elfogadás békéje helyén az elégedetlenség indulata áll. Hősünk, úgy tűnik, egyszer már járt ennél a kissé misztikus elágazásnál. Életé­nek első fele az egyik irányba elindulva nem vezetett sehová, és most, amikor ismét itt ül a megállóban, már nem biztos, hogy indul járat az ellenkező vonalon.

Kik vagyunk mi?

Bár a választás lehetséges kimenetelére vonatkozó vélemények, spekulációk, kinyilatkoztatások jelentékeny hányada alapján azt hihetnénk, hogy voltaképpen már csak az kérdés, hogy kétharmada vagy csupán sima feles többsége lesz-e a Tisza Pártnak a leendő Országgyűlésben, ezúttal képzeljük el azt, hogy Orbán Viktor megnyeri az április 12-i választást.

Három méterrel a tenger szintje alatt

Április 13-a, hétfő reggel. Még csípős a tavasz, de lassan vége a fűtési szezonnak. Mindenhol kialvatlan emberek, a munkavégzés akadozik. Minden második ember csalódott. Elcsalódott, mondják, elcsalták! Többen szervezni kezdik a kivándorló bulikat. Mások csöndben csomagolnak.