Nem is tudjuk hirtelen, hogy a rá aggatott „szent minimalista” címkét jó- vagy rosszakarói ötlötték-e ki, de azt igen, hogy ez a stílus roppant népszerűvé tette az észt zeneszerzőt. Ez az új album ugyancsak a barokk kapcsolatot sulykolja, hiszen Pärt művei 17. és 18. századi, korhű hangszereken szólalnak meg.
Tõnu Kaljuste, Pärt zenéjének legodaadóbb előadója előtt nem ismeretlenek ezek a darabok. A nevéhez fűződik a Berlini mise első lemezfelvétele – holott Paul Hillier mutatta be 1990-ben –, a Stabat mater felvételét szintén meg lehet találni a vezényletével. De talán éppen ezért sejtette, hogy a historikus hangszerek szálkásabb, nyersebb hangzása nem is csak a vonósok miatt áll majd jól ezeknek a műveknek. Az árnyalattal mélyebb barokk hangolás miatt a szopránszólamok fekvése kényelmesebbé, a sound egységesebbé válik. A zene árad, betölti a rendelkezésére álló teret, akár egykor a Tamás-templomot Bach passiói. A karnagy saját alapítású nemzeti együttese, az Eesti Filharmoonia Kammerkoor mellett a Concerto Copenhagen muzsikusait halljuk. A két oratorikus mű interpretációja határozottabb, letisztultabb a szokottnál, mintha Pärt zenéje elindulna a klasszicizálódás felé. Három vonószenekari opust is hallunk az albumon: a Festina lente, a Trisagion és a Silouan’s Song filmbe illő, meditatív, lassú darabok.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
