Legutóbb Ausztriában látták egymást, amikor ő még kisgyerek volt. Aztán az anyjával Németországba költöztek, jött egy rendes, bár békaszerű német mérnök, aki hivatalosan is a fiú nevelőapja szeretne lenni. Ehhez azonban lemondó nyilatkozat szükséges az édesapától, aki állítólag lecsúszott ember, szobánként adogatja el a házát a nagybátyjának, hogy legyen miből innia. Bulgáriába érve kiderül a srác számára, hogy minden igaz, amit az anyja mondott az apjáról, de ez nem minden.
Maneva a környezetet meglehetősen puritán eszközökkel ábrázolja, alakjai annál elevenebbek. A legszimpatikusabb arc a német nevelőapa, aki megérteti a gyerekkel: a gyökereket tisztelni kell, akármilyen gyökér is némelyik. És olyan nincs, hogy az ő fölfogása és egy nagypofájú bolgár rokoné csakis két széttartó egyenes lehet. A cél elérése érdekében is muszáj alkalmazkodni, például meg lehet inni a töményet. Néhány kép a könyvből igazán emlékezetes: ahogy a fiú versenyt úszik a szálloda kerítésén át behívott bolgár lánnyal a medencében; a lány és egy alkoholista férfi sakkozni készül, fölállítják a bábukat, de csak beszélgetnek, a nyitásig nem jutnak el; a hagyományos közfürdő, ahol nagydarab nő csutakolja a férfiakat; a tizenöt négyzetméteres szoba, egy idegenbe szakadt gyerek apai öröksége, ahol előkerülnek a gyerekkori, ismeretlen fotók. Még szép, hogy befejezetlen ez a kelet-nyugati történet.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
