A legutóbbi, 2017/2018-as Global Spirit elnevezésű turné mindhárom magyarországi állomásán ott voltam, és igencsak ingadozott a színvonal. Szerencsére a zenekar most épp egy kifejezetten erős albumon van túl: az idén márciusban kiadott Memento Mori a Mode talán legjobb lemeze az 1997-es Ultra óta, és ahogy abban bízni lehetett, az együttes élőben is remek formát mutat. Dave Gahan már nem pörög annyit, mint korábban, de ettől még tökéletesen uralja a színpadot, és igazolja, hogy korábban ezeken a hasábokon jogosan neveztem ki Freddie Mercury utódjának. Négy új dalt kapunk, ami pont elég, emellett pedig jó érzékkel adagolva jönnek a régi slágerek. Kellemes meglepetés az általam élőben még soha nem hallott Sister of Night. Martin Gore nagyszerűen énekli a Question of Lustot és a Strangelove-ot, a korábban kissé unalmas Precious most sokkal feszesebben szólal meg, és még a 2005-ös Playing the Angelről előszedett John the Revelator is nagyot szól. További libabőrt az Andy Fletcher emlékének ajánlott World in My Eyes és a visszafogott üzemmódban előadott Condemnation szolgáltat. És érdemes egy szó erejéig még visszatérni Gahanre. Bő egy hete sokan azzal védték Axl Rose halovány teljesítményét, hogy 61 évesen már nem lehet úgy énekelni, mint régen, de a Depeche Mode frontembere, akárcsak nemrég a szintén 61 éves Ian Astbury, sikeresen rájuk cáfolt.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
