Alkalmi munkákból és stiklikből tartja el a családját, s egy hajszál választja el attól, hogy megannyi sorstársához hasonlóan drogdílernek álljon. De ő inkább gondnokként helyezkedik el a Frito-Lay cégnél, amelynek helyi gyáregységében olyan ropogtatnivalók készülnek, mint a Lay’s, a Doritos vagy a Cheetos.
Talpraesett hősünk nem elégszik meg azzal, hogy a ranglétra legalsó fokán padlót sikáljon, folyamatosan tanul, barátkozik, és igyekszik elsajátítani a csipszgyártás fortélyait. Amikor pedig a cég elnöke videóüzenetben arra buzdítja a gazdasági válság miatt nehéz időket élő gyár dolgozóit, hogy viselkedjenek ők is úgy, mintha tulajdonosok lennének, komolyan veszi az üzenetet. Kifejleszt egy speciális, mexikói ízlésre szabott csipszet – a Flamin’ Hot Cheetos pedig meghódítja az egész világot.
Filmbe illően szép mese, csak épp nem igaz. Oknyomozó riporterek utánajártak, és semmiféle bizonyítékot nem találtak arra, hogy Montañeznek köze lett volna az íz kifejlesztéséhez – ez a filmeseket persze nem zavarta. A Született feleségekből ismert Eva Longoria rendezői bemutatkozása könnyed humorú tündérmese, amely az elmúlt hónapok márkafilmjeitől (Air – Harc a legendáért; Tetris; BlackBerry) eltérően semmit nem akar mondani a fogyasztói társadalomról vagy saját koráról, ám erőlködés nélkül rajzol sokszor megélt tanulságokat a bevándorlólétről. Évekkel ezelőtt az is elképzelhetetlen lett volna, hogy akár ez, akár a csípős csipsz nagyszabású, önálló mozit kapjon.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
