Persze, nem pont olyannal, mint amilyen a többi bohócnak van, ám ami előbb tragédiának tűnt, jóra fordult, mert épp amiatt talált rá a párjára. Egy másik elbeszélés főszereplője egy öreg, billegő, morcos infúziós állvány, amelyre már senkinek nincs szüksége, mert nyeklik-nyaklik, s egy sarokba rekkentették, hogy legalább útban ne legyen. Igen rossz kedve van, mert úgy érzi, már nem jó semmire. Mi történt az egykor legdélcegebb, legfénylőbb állvánnyal, és megváltozhat-e a kedve valaha? Máshol a kórház fehér csempéi havas hegycsúcsokká változnak, mutatva, mire képes a képzelet.
A Piros Orr Bohócdoktorok Alapítványa 1997-ben kezdett beteg gyerekekkel foglalkozni, először a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekklinikáján. Mára országszerte már csaknem 400 ezer gyereknek igyekeznek segíteni. Antológiájuk elsődleges célja az érzékenyítés, illetve a munkájukról alkotott kép árnyalása. Minden történet derűs, az életszeretetről, elfogadásról, s persze a humor erejéről szólnak, érzékenyen érintve olyan tabutémákat is, mint az árvaság, a demencia vagy a halál. A kötetben többek között Böszörményi Gyula, Tóth Krisztina, Vadadi Adrienn, Beck Zoltán és Szabó T. Anna írásait olvashatjuk. S a mesék, épp mint egy ügyes bohóctréfa, egy-egy pillanatra ki is zökkentenek a valóságból.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
