De így legalább egy-két fokkal elviselhetőbb volt a hőmérséklet, és a páratartalom sem kúszott a 100 százalék közelébe. Az ír zenekar pár héttel a negyedik album, a nagy váltásnak ígérkező Romance megjelenése előtt lépett fel Budapesten, és el is játszott négy ígéretes új dalt, úgyhogy a koncert óta vártuk a FDC új lemezét.
Az idén már jött egy nagy paradigmaváltó lemez egy másik posztpunk zenekartól: az Idles a Tangk című ötödik LP-jén sok újítást zúdított a rajongóira, de nem maradt adós a zúzós pillanatokkal sem. Velük ellentétben a Fontaines D.C. teljesen megújult: az első album, a 2019-es Dogrel zenei világa a régmúltnak tűnik, de még az előző Skinty Fia is teljesen eltér attól, mint amit most kapunk. Az együttes teljes mértékben újító üzemmódba kapcsolt, ugyanis imázst váltott, a Partisantól átigazolt az XL kiadóhoz, és Dan Carey producert is lecserélte James Fordra, akinek a neve legalább olyan jól cseng, ha nem még jobban. A friss hangzás jelentős mértékben az ő számlájára írható, és most már nem túlzás kijelenteni, hogy az FDC posztpunkból gitárpop zenekarrá avanzsált.
A tagok eddig sem tagadhatták le irodalmi érdeklődésüket, így a mostani szövegeket is nagymértékben befolyásolták költők, regényírók. Chatten többek között Dylan Thomastól merített ihletet, de bevallása szerint a lírai és a zenei irányhoz képest most sokkal inkább a filmek felől érkezett jelentős hatás. Alkony sugárút, Berlin felett az ég, A nagy szépség, japán anime, olasz okkult horror – a zenészek leginkább ezeket emlegetik frissebb interjúikban. Zenei oldalról olyan hatásokat neveztek meg, mint a trip hop, a nu metal, a grunge és a hiphop, amihez Chatten még annyit tett hozzá, hogy a Romance egy urbánus lemez, amelyen igyekeztek elkerülni a tipikus ír dolgokat, de ez nem jött össze teljes mértékben.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
