Kilakoltatás
A végrehajtás soha nem volt egy közönségdíjas szakma, a Schadl–Völner-botrány óta pedig azt is tudjuk, a mismásolás a legfelsőbb szinteken is meglehetősen szánalmas mutyik formájában zajlik.
A végrehajtás soha nem volt egy közönségdíjas szakma, a Schadl–Völner-botrány óta pedig azt is tudjuk, a mismásolás a legfelsőbb szinteken is meglehetősen szánalmas mutyik formájában zajlik.
Tasnádi István kifejezetten a Budapest Bábszínház számára írta meg a görög mitológia e cégéres hősének dolgait tárgyaló darabját.
E vékony könyvecske a Platon Karataev zenekar azonos című albuma mellé jelent meg, hangsúlyozottan önálló verseskötetként.
A Pixar stúdió számtalanszor bizonyította, hogy képes a leglehetetlenebb hősöket is élettel megtölteni, és tartalmas történetet varázsolni köréjük.
Patrick Haggerty 1973-ban jelentette meg a Lavender Country debütáló lemezét, majd a kis példányszámban kiadott album szinte azonnal eltűnt a süllyesztőben, a frontember pedig szögre akasztotta a gitárt.
A karácsonyi filmdömping talán legérdekesebb, ám korántsem tökéletes darabja a Beatles utolsó évében játszódó Get Back volt.
Élettapasztalatok, a világ folyását tárgyaló gondolatok továbbadására egy tanító-tanítvány viszonyban elmesélt kapcsolat szerfelett alkalmas.
Egy író jelentőségét alighanem jól mutatja, mennyi legenda és frázis veszi körül a műveit, még inkább a személyét.
Adott négy coloradói srác, akik kozmikus és pszichedelikus beütésű, szép hosszú kompozíciókban testet öltő death metalt játszanak, legalábbis így tettek előző albumukig.
Kollár-Klemencz László első regénye családjának négy generációra visszatekintő történeteit dolgozza fel.
Christian McBride a világelitben számon tartott bőgős kvintettje lehengerlő magabiztossággal és valóban imponáló játékkal mutatkozott be Budapesten, és hódította is meg a még mindig kicsit kiéhezett közönséget.